Sorsok és történetek
Közeleg az év vége, az adventi időszakban is jelentkezik a Győr+ TV színházi magazinja. Kulisszák mögött című magazinunkban hozzuk az elmúlt hetek legizgalmasabb pillanatait.
Közeleg az év vége, az adventi időszakban is jelentkezik a Győr+ TV színházi magazinja. Kulisszák mögött című magazinunkban hozzuk az elmúlt hetek legizgalmasabb pillanatait.
Van valami, ami még a legkomolyabb akadályt is képes legyőzni, ami a színpadra szólítja a művészt, még akkor is, ha a teste tiltakozik: ez a művészet, az elkötelezettség és a szeretet ereje. A Győri Nemzeti Színházba látogató nézők nemrég ennek lehettek tanúi: Lázin Beatrix, a darab egyik főszereplője hangszálgyulladással énekelte végig az előadást.
A Maszk nélkül legutóbbi adásában Kertes Annával, a Győri Nemzeti Színház legendás korrepetitorával beszélgettünk. Ancsa 44 éve dolgozik a színháznál, és szinte belenőtt a falak közé: még iskolásként énekelt a kórusban, később pedig zongoristaként, korrepetitorként vált nélkülözhetetlenné.
„Közelebb, mint gondolnád!” - a Padlásszínház jól ismert szlogenje az idei évadban is érvényes. A tavalyi meghatározó arculatváltás után Hajdu Tibor és Móczár Bence vezetésével tartalmi- és formai elemeiben is gazdagodott a Győri Nemzeti Színház legkisebb és egyben legintimebb játszóhelye a Czuczor Gergely utcában. A drámai történéseket megjelenítő előadások, a 152 lépés Auschwitz felé, majd az Asszony a fronton című darabok után szombat este debütál a tematikában is szorosan illeszkedő, A nagy füzet című katartikus előadás.
„Hol van még a karácsony és a Valentin-nap, úgy tűnik, az idei Dráma a Szalonban című verseny fiatal szerzőit igencsak behúzta a novemberi hullámtörés. A meghívott írók-rendezők műveikben az élet érzelmesebb húrjait pengették, ketten szó szerint is: a cseszneki vár szerelmes története, Karcsika és Terike legendája megmozgatta a szerzők fantáziáját és szívét. A 24. Győri Könyvszalon kiemelt eseménye ismét sikerrel szólította meg a műfaj szerelmeseit, pénteken megtelt a Nagyszínház. Az est summázata: három a magyar igazság, ismét tarolt Móczár Bence írása.”
Egymást érik a bemutatók a teátrumban, ebből hozott ízelítőt Kulisszák mögött című magazinunk legfrissebb adása.
Romance/ Székely fonó címmel szombattól látható a Győri Balett és a Győri Nemzeti Színház első közös, egész estés koprodukciója. A társulatok a magyar zenei örökség egyik legnagyobb alakja, Kodály Zoltán életműve előtt tisztelegnek, két különböző, mégis egymást erősítő alkotással.
Soha ne ítélj a külső alapján! Erre tanít bennünket Kolozsi Angéla kedves, humoros és szerethető története a rút kiskacsáról. A jól ismert Andersen-mese fordulatai most izgalmas szereplőkkel és lebilincselő részletekkel kiegészülve elevenednek meg a Kisfaludy Terem színpadán.
Soha ne ítélj a külső alapján! Erre tanít bennünket Kolozsi Angéla, kedvesen humoros, szerethető története a rút kiskacsáról.
Shakespeare látomásai megelevenedtek – és nemcsak a színpadon. A Győri Nemzeti Színház „Szentivánéji álom” című előadásának kreatív plakátkampánya nyerte el 2025-ben az egyik díjat az országos versenyen!