Újhagymás-sajtos töltött csirke
Jóval egyszerűbb és könnyedebb variáció, mint a májas töltelék, és legalább olyan finom is. Friss házi csirkéből készíteni pedig maga a mennyország.
Jóval egyszerűbb és könnyedebb variáció, mint a májas töltelék, és legalább olyan finom is. Friss házi csirkéből készíteni pedig maga a mennyország.
„Minden rosszban van valami jó” – mondta Kovács János, a Vitál Judo Klub vezetője, hiszen vírusjárvány miatt a versenyek elmaradásával a legfontosabbra, az alapozásra viszont rengeteg idejük maradt a judokáknak. Sűrű versenyidény következik, és bíznak abban, hogy a sok hónapnyi gyakorló alapozás érmeket hoz a klub versenyzőinek.
Javában tart a Győri Vízisport Egyesület kajak-kenu szakosztályának hagyományos nyári sporttábora.
Miután befejeztük a beszélgetést Gémesi Lászlóval, egy magányos zenész képe rajzolódott ki előttem, aki a lemenő nap előtt, gitárral a kezében köszönti a közelgő estét. Egy fiatal utcazenész, aki a dalokban találta meg önmagát, és ebben Győr is segítette.
A nyári melegben fokozott a veszélye annak is, hogy visszaáramlik a szén-monoxid a lakótérbe.
Megállóhely nem marad ki, de az érintett járatok megállnak a Munkácsy Mihály utca elnevezésű megállóhelyen.
A csempészek akár tizenöt év szabadságvesztést is kaphatnak.
Csütörtökön vettek búcsút Budapesten Szabó Miklóstól, a Széchenyi István Egyetem 90. életévében elhunyt nyugalmazott professzorától családtagjai, kollégái, tanítványai, tisztelői. A Kossuth-, Liszt-, Bartók-Pásztory-díjas zeneművész, a Győri Leánykar karnagya, alapítója korábban Győr és Szentgotthárd Pro Urbe díját is átvehette.
A járványügyi korlátozások eltörlése után már sokkal szabadabban közlekednek és élik mindennapjaikat a győriek is. Az időkorlát megszűnésével egyszerre mehetett idős és fiatal is a hétvégén, a sokak által kedvelt ETO Parki piacra.
Ahogy azt a Győr+ Rádió hallgatói már megszokhatták két hetente csütörtök reggel Dr. Dézsi Csaba András polgármester vizitál Orosz Sanyival és Nagy Rolanddal az FM 100.1-en.