Nyílnak a kapuk a legkisebbek előtt
Közeledik a kisgyermekes családok egyik legfontosabb döntése: bölcsődét vagy óvodát választani a gyermeknek. Ebben segítenek most a város intézményei, amelyek nyílt napokkal várják a szülőket és a kicsiket.
Közeledik a kisgyermekes családok egyik legfontosabb döntése: bölcsődét vagy óvodát választani a gyermeknek. Ebben segítenek most a város intézményei, amelyek nyílt napokkal várják a szülőket és a kicsiket.
Március 18-án a Győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskolába érkezik meg a Floorball Körút, ahol a fiatalok játékos formában ismerkedhetnek meg a sportággal.
Könyvek, történetek és találkozások. Ezek határozzák meg az I. Écsi Könyvbörzét, amely nemcsak az olvasás szeretetéről, hanem a közösség erejéről is szól. A rendezvény kapcsán Z. Kocsis Blanka, a Fészek – Fiatalok és Szépkorúak Egymásért Közösségépítő Egyesület önkéntese volt a vendégünk.
Növelte nyereségét az Audi Hungaria. A társaság adózás utáni profitja a tavalyi teljesítménye után 368 millió euró lett, értesült a Győrplusz. 2024-ben ez az összeg 304 millió euró volt. Az Audi prémiumot is fizet. A munkatársak havi bérük felét kapják meg.
„Bodács Károly vagyok, idén március 2-án töltöttem be az 52. életévemet. A győri 02-es számú választókerület képviselőjelöltjeként indulok a választáson” – kezdte bemutatkozását a Magyar Kétfarkú Kutyapárt jelöltje.
Az eseményt Krasznai Tamás 80. születésnapja alkalmából rendezik meg, ahol a magyar nóta és a hagyományos zenei kultúra kedvelői együtt ünnepelhetnek.
A rendezvényen Fertőszögi Péter, a BÁV művészeti vezetője, művészettörténész tart izgalmas előadást arról, hogy a kincsvadászat vajon hobbi, szakma vagy befektetés.
Győrben a rendőrség kiemelkedő gyorsasággal fogta el azt a 48 éves szlovák férfit, aki március 15-én dél körül megtámadott egy idős helybéli lakost.
A Cirkeli útról mutatott felvételeket a minap Bocsarovszky Péter önkormányzati képviselő.