Győrből az országos figyelemig: rangos díj zsűrije előtt egy friss mesekönyv
Egy győri alkotó munkája került az ország egyik legfontosabb gyermekirodalmi díjának látóterébe. A frissen megjelent kötet már most komoly szakmai visszhangot kapott.
Egy győri alkotó munkája került az ország egyik legfontosabb gyermekirodalmi díjának látóterébe. A frissen megjelent kötet már most komoly szakmai visszhangot kapott.
A főváros mellett Győrben, a Rómer Házban és tizenegy vidéki helyszínen (Békéscsaba, Debrecen, Eger, Szombathely, Jászberény, Kecskemét, Pécs, Sopron, Szeged, Székesfehérvár, Veszprém) zajlanak majd a vetítések, melyek után szakértői beszélgetéseken vehetnek részt az érdeklődők.
Hétfőn kezdetben sok napsütésre számíthatunk a térségben, majd napközben megnövekszik a felhőzet, és délután, este kisebb havazás is kialakulhat.
A tavalyi év első hat hónapja egyszerre szólt fejlesztésekről, közösségi kezdeményezésekről, beruházásokról és élénk közéleti vitákról. Új környezetvédelmi programok indultak, infrastrukturális és egészségügyi fejlesztések valósultak meg, miközben a városháza üléstermeiben feszült politikai helyzet alakult ki, többek között a költségvetés körül. Ez a kronológia bemutatja mindazt, ami formálta Győr életét a 2025-ös év első félévében.
1916. január 7-én, Győrben látta meg a napvilágot Tihanyi Árpád, az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik mártírja. Édesapja az első világháborúban szerzett érdemei elismeréseként vitézi címet kapott, ezért később Tihanyira a „horthysta reakciós” szerepét osztották.
Mi lenne, ha egy játék nem csak lekötné a gyereket, hanem közben észrevétlenül felkészítené az óvodára és az iskolára is? Erre ad választ a Marokbaba projekt, amely néhány hónap alatt szakmai díjat nyert, tízezres közösséget épített, és a televíziós befektetők figyelmét is felkeltette.
Az időjárási körülmények miatt a győri kórház munkatársai folyamatosan dolgoznak azon, hogy az épület területén a síkosságmentességet biztosítsák, és a közlekedés mindenki számára a lehető legbiztonságosabb legyen.
Minden fontos információ egy helyen! Mutatjuk mire lehet számítani az áthelyezett szombati munkanapon.
A GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. tájékoztatja a lakosságot, hogy működési területén január 10-én (áthelyezett szombati munkanapon) a hulladékszállítás változatlan rend szerint történik. A hulladékgyűjtő edényeket a megszokott módon reggel 6 óráig kell kihelyezni.
Ismét kitettek magukért a belvárosi angyalok, vagyis azok az üzlettulajdonosok és vállalkozók, a Győri Nők a Városért Alapítvány tagjai, valamint anonim magánszemélyek, akik 2025 adventjében immár kilencedik alkalommal tettek bizonyságot jószándékukról és nagylelkűségükről. Az adománygyűjtő akció átadási ünnepségét csütörtökön délelőtt tartották a vármegyei kamarában.