Adventi mesekönyv
Interaktív könyvbemutatót tartott Győrben Balatoni Katalin köznevelési helyettes államtitkár.
Interaktív könyvbemutatót tartott Győrben Balatoni Katalin köznevelési helyettes államtitkár.
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Győr-Moson-Sopron vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, az érintett állomány felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van - közölte a Nébih szerdán.
Advent harmadik vasárnapján az Öröm rózsaszín gyertyája gyúlt fel a város adventi koszorúján. A Széchenyi téren rengetegen voltak kíváncsiak az ünnepélyes eseményre.
Három a magyar igazság, ez esetben szerencsére nem kellett, hogy eljöjjön a negyedik ráadás, a harmadik jelölés után ugyanis 2023-ban a közönség nagy örömére, és azok szavazatai alapján végre a Győri Nemzeti Színház méltán ünnepelt művésze kapta a Kaszás Attila-díjat. Az elismerésről és a közelgő ünnepekről is kérdeztük a kiváló színészt, Csankó Zoltánt.
A balesetező autók egy sávon akadályozzák a közlekedést.
A Győr-Szol Zrt. értesíti a közlekedőket, hogy az árhullám levonulását követően ismét megnyitotta a kezelésében lévő Petőfi híd alatti parkolót.
Adventus Domini – az Úr érkezése, a karácsonyt megelőző négyhetes időszak elnevezése, mely arról szól, hogy valaki jön, érkezik.
Hajszán Gyula, az egykori villámgyors balszélső 17 éve cserélte a futballt a politikára, a győri 12. választókerület, Szabadhegy önkormányzati képviselője lett.
Karácsony és szilveszter: így alakul a győri hulladékszállítás és a hulladékudvarok nyitva tartása.
Az év vállalkozója Prima-díjat vehette át Horváth Bence és Sztanity Szilárd, a Therápia tulajdonosai a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének vármegyei díjátadó gáláján.