Április 26-án újra leevezhetünk Mosonmagyaróvártól Győrig
A Mosoni-Duna legvarázslatosabb szakaszain a leghosszabb táv 75, a legrövidebb 8 kilométeres lesz a vállalkozókedvű jelentkezők számára.
A Mosoni-Duna legvarázslatosabb szakaszain a leghosszabb táv 75, a legrövidebb 8 kilométeres lesz a vállalkozókedvű jelentkezők számára.
Szeles, hűvös, és igencsak szeszélyes az idei április, ez azonban nem akadályozta meg Beledi Mártát, hogy csodaszép fotókat örökítsen meg a városban!
A Győr-Szol Zrt. életében már hagyomány, hogy a munkahelyi vezetők javaslatai alapján kiválasztják és jutalmazzák a hónap dolgozóit.
A felsőoktatási intézmények közül a győri Széchenyi István Egyetemmel kötött elsőként együttműködési megállapodást a Nemzetgazdasági Minisztérium a „Magyarország versenyképességi stratégiája (2024–2030)” célkitűzéseinek megvalósítását szolgálva.
A tavalyi évben nagy sikert aratott rendőrségi állasbörzéje, így nem volt kérdés, hogy idén is várják a rendőri hivatás iránt érdeklődőket a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságra, április 11-én, reggel 9 órától. A Juice vendége a témában Torma Tamás rendőr alezredes, a Győri Rendőrkapitányság vezetője volt.
Tóth Krisztina író, műfordító, József Attila-díjas költő látogat el április 16-án Győrbe.
A Győr-Szol Zrt. Városüzemeltetési és Kivitelezési Igazgatósága megkezdte a fűnyírási munkálatokat a városi zöldterületeken. Idén speciális helyzetben van a szolgáltató cég, hiszen a február 27-én elfogadott városi költségvetést követően csak hétfőn tudták kiírni azt a közbeszerzési pályázatot, ami szükséges a városüzemeltetési feladatok – fűnyírás, szúnyoggyérítés, téli üzem, parkgondozás, úttisztítás – ellátására. A részletekről a cég vezérigazgatója kedden a Kálóczy téren adott tájékoztatást.
Április 18-án, Nagypénteken, a győr-szabadhegyi református templomban a gyülekezet tagjai Jézus szenvedéstörténetét, a Passiót viszik színre.
A körülmények tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság.
Hazai pályán folytatódott az UNI ETO HC jégkorong csapatának párharca a Besztercebánya ellen.