Kis benyomások
Petite Impressions címmel nyílt meg Gyenes Gábor kiállítása az Eszterházy palotában szombaton. A felvidéki művész alkotásait a nagyvárosból, Pozsonyból a kiscsallóközi Vajka községbe való költözés és a természet ihlette.
Petite Impressions címmel nyílt meg Gyenes Gábor kiállítása az Eszterházy palotában szombaton. A felvidéki művész alkotásait a nagyvárosból, Pozsonyból a kiscsallóközi Vajka községbe való költözés és a természet ihlette.
Véradást szervezett hétfőn a győri Lukács-középiskola 18 év feletti diákjai számára.
Az ENSZ december 3-át a fogyatékos emberek világnapjává nyilvánította 1992-ben, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség következtében fogyatékossá váltak problémáira. Az esélyegyenlőséghez vezető úton sok tennivaló áll még előttünk, amelynek végén egy akadálymentes, a fogyatékosságot elfogadó, toleráns társadalom képe rajzolódik, amelynek megvalósításában a sérültséggel élők és az egészséges emberek közös és tevékeny részvételére van szükség.
A várospolitika szempontjából is tanulságos és megszívlelendő, hogy az Újvárosban együtt élő felekezetek azt keresik egymásban, ami összeköti, nem pedig azt, ami elválasztja őket – mondta a Kossuth utcai református egyházat presbiterként képviselő dr. Dézsi Csaba András, az Insula Lutherana épületegyüttes ünnepélyes átadásán vasárnap az evangélikus Öregtemplomban.
A látványos robot játék menetek mellett robotikához, digitalizációhoz, elektromossághoz kapcsolódó kísérleti bemutatókkal és egyéb színes kísérőprogramokkal várta látogatóit a tudományos élményközpont.
Pénteken rendezték a Krúdy Iskola komoly hagyományokkal rendelkező eseménysorozatát.
Híradónkkal egy időben már felgyúltak advent fényei a belvárosban.
"1000 Álom" néven Győrben indította útjára a Huawei Technologies az új magyarországi társadalmi felelősségvállalási programját. Ennek keretében a győri kórháznak és az egyetemnek infokommunikációs, digitális eszközöket adományozott.