Létszámkorlátozás a Vásárcsarnokban
A Vásárcsarnokban 300, a Tarcsay úti piacon pedig legfeljebb 1000 fő tartózkodhat egyszerre.
Rohamra számítanak a vizsgaállomások
A koronavírus járvány első hulláma idején, március 6-a és július 3-a között nem büntették meg azokat a gépjármű tulajdonosokat, akiknek ebben az időszakban járt le autójuk műszaki vizsgája.
Mise és kiállítás Apor Vilmos emlékére
Emlékkiállítással és szentmisével emlékeztek Apor Vilmos püspökre, boldoggá avatásának 23. évfordulóján, november 9-én. A Nagyboldogasszony-székesegyházban tartott ünnepségen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédében kiemelte, fontos, hogy legyenek méltó példaképek, akik az örökkévalóság felé is példaképek.
A gazdaságnak működnie kell
A tavaszi koronavírus hullám után most újra felszálló ágában van a járvány Európában és Magyarországon is. Dr. Nagy István agrárminiszter, aki a napokban Győrzámolyra látogatott, a Győr Plusz Híradónak elmondta, ebben a roppant nehéz helyzetben az országot működtetni kell, a gazdaság pedig nem állhat meg.
Életbe léptek a szigorítások
A kormány kihirdette a járvány intenzív terjedése miatt meghozott legújabb védelmi intézkedéseket. Ezek szerint szerda 0 órától, este 8 és reggel 5 óra között kijárási tilalom lépett életbe, tilos a gyülekezés, az éttermek bezártak, az üzletek este 7-ig lehetnek nyitva, a szállodák nem fogadhatnak turistákat, a sportmérkőzéseket zárt kapusak lesznek, 8. osztálytól felfelé digitális oktatásra állnak át az iskolák, ami az egyetemekre és főiskolákra is érvényes.
Kilencediktől újra digitális oktatás
A szerdán életbe lépett védelmi intézkedések részeként a hazai középiskolák, 9. osztálytól, digitális munkarendben működnek mostantól.
Döntöttek a győri maszkhasználat szabályairól
Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere számolt be a legfrissebb helyi intézkedésekről közösségi oldalán.
Opera a Torulában
Sándor József Péter alkotász kiállításával zárult a Torula Művésztér idei szezonja.