Új év, új találkozások
Elkezdődött az új év, már csak pár hónap és a csodás, jól ismert dallamok egészen a csillagokig repítenek bennünket.
Elkezdődött az új év, már csak pár hónap és a csodás, jól ismert dallamok egészen a csillagokig repítenek bennünket.
A Győri Filharmonikus Zenekar egyik idei újítása a "GYFZ hangja", aki a koncerteken ismerteti a műsort a közönséggel.
Advent negyedik vasárnapján köszönt és minden jót kíván Farkas Mónika.
Ha karácsony, akkor a finom illatos bejglik és kalácsok sem maradhatnak el. Már hagyománnyá vált, hogy Vajda Péter meghívására a Győr+ Rádió stábja kitelepül valamelyik Pedró Pékségbe és onnan köszönti a hallgatóit.
A Győri édes vendége dr. Kálmán Csilla volt, akivel a táplálkozás és a hormonrendszer összefüggéseiről beszélgettünk. Bár elsőre meglepőnek tűnhet, az, hogy mit, mikor és mivel viszünk be a szervezetünkbe, komoly hatással van a hormonális egyensúlyunkra is.
Milyen a színház világa gyerekszemmel? Milyen érzés előadás előtt a Győri Nemzeti Színház falai között készülődni, jelmezbe bújni, majd kilépni a színpadra? A Maszk nélkül legutóbbi adásában a Két Lotti gyerekszereplőivel beszélgettünk közvetlenül az előadás előtt.
Nincs advent Csajkovszkij nélkül, a pénteki Árnyjáték című program szólistája, Kállai Ernő szenvedélyes és virtuóz játékával minden várakozást felülmúlt.
A Győri Édes legutóbbi adásában Soós Katalin szín- és stílustanácsadó volt a vendégünk.
2025 adventjén sajnos meg kell kongatnunk a vészharangokat. Baj van. De nem is akármilyen. A Mikulás idén elveszítette a listáját…
Nincs karácsony Diótörő és Divertimento nélkül!