A természet közelsége tanít: egyre több helyen jelennek meg az iskolakertek
Az iskolakertek szerepéről, a program céljáról és a tavaszi teendőkről beszélgettünk a Győr+ Rádióban dr. Halbritter Andrással, az Iskolakertekért Alapítvány munkatársával.
Az iskolakertek szerepéről, a program céljáról és a tavaszi teendőkről beszélgettünk a Győr+ Rádióban dr. Halbritter Andrással, az Iskolakertekért Alapítvány munkatársával.
Március végén különleges kortárs táncszínházi premierre készül Győr. A River Creative Dance Academy „Fonák” című, kétfelvonásos előadását mutatja be, amelynek bemutatója március 29-én lesz a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy termének színpadán.
A mozi varázsa, a filmnézés közösségi élménye, folyamatosan változó nézői, és a közelgő Oscar-gála: ezekről is kérdeztük a Győr+ Rádióban Buda Andreát.
Mosonmagyaróváron is érezhető volt egy földrengés, amely ismét ráirányította a figyelmet a hazai szeizmikus aktivitásra. Mennyire számít ez rendkívülinek, és mennyire vagyunk érintettek Magyarországon? A témáról dr. Győri Erzsébet, a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium tudományos főmunkatársa válaszolt a kérdéseinkre.
Nem csupán egy közösségi csoportról, hanem tudatosan épített, megtartó térről beszélt Mirzah-Gerely Nóra kineziológus, life coach a Győr+ Rádió műsorában. A szakember olyan női közösséget hozott létre, amely az online jelenlétet a személyes találkozások kiegészítéseként értelmezi, és valódi belső munkára hív.
A Farsangi csülökparádé jótékonysági fánksütéssel egészül ki február végén Győrben.
"Jajemilia", vagyis Goldberg Emília az elmúlt hónapokban különleges és szerethető videóival vált ismertté a közösségi médiában.
Magyarország légterének védelme mindennapi, felelősségteljes munka – Győrben is.
A sóterápia évszázadok óta ismert természetes módszer, amely elsősorban a légzőrendszer támogatásában játszik szerepet. A Győr+ vendége ezúttal Gondár Eszter, a győri Hétszínvirág Sóterápia tulajdonosa volt, aki arról beszélt, mitől hatékony igazán egy sóterápiás kezelés, és kiknek ajánlott.
Különleges estére készül a Győri Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Technikum és Kollégium közössége. Február 20-án 18 órától jótékonysági hangversenyt rendeznek a győri Zsinagógában, amelynek teljes bevételét az intézmény rászoruló diákjainak támogatására fordítják.