Meghalt Szilágyi István
Reggel holtan találták Szilágyi Istvánt, a többek között Lópici Gáspárt alakító 82 éves színészt.
Reggel holtan találták Szilágyi Istvánt, a többek között Lópici Gáspárt alakító 82 éves színészt.
Györffy Miklós újságíró és egyetemi tanár, a magyar televíziózás és rádiózás egyik legismertebb alakja 76 éves korában hunyt el. A hírt egykori kollégája, Fodor János közölte csütörtökön a közösségi oldalon.
Életének 88. évében meghalt Fekete György belsőépítész, iparművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnöke - tudatta az MMA szerdán az MTI-vel.
Hosszan tartó betegség után, kilencvenéves korában elhunyt Sir Stirling Moss, a britek legendás autóversenyzője.
Életének 75. évében elhunyt Kovács Zsuzsa, a Budapesti Operettszínház Jászai Mari-díjas színművésze - tudatta a család pénteken az MTI-vel.
A 81 éves amerikai előadó halálhírét a családja jelentette be a Twitter közösségi portálon szombaton.
Elhunyt 90 évesen Max von Sydow, Az ördögűző és A hetedik pecsét sztárja, aki Ingmar Bergman számos filmjének főszerepét alakította.
Rokonai, barátai, pályatársai és tisztelői vettek végső búcsút az életének 84. évében elhunyt Csukás István írótól, a nemzet művészétől szombaton a budapesti Farkasréti temetőben.
Elhunyt Balsai István alkotmánybíró, volt igazságügyi miniszter vasárnap - közölte az Alkotmánybíróság (Ab) a honlapján.
Kilencvenkét éves korában elhunyt Székely Éva, olimpiai bajnok úszó, a Nemzet Sportolója.