Meghalt Pomogáts Béla író, irodalomtörténész
Életének 89. évében elhunyt Pomogáts Béla Széchenyi-díjas író, irodalomtörténész, irodalomkritikus, a Magyar Írószövetség korábbi elnöke, az irodalomtudományok doktora.
Életének 89. évében elhunyt Pomogáts Béla Széchenyi-díjas író, irodalomtörténész, irodalomkritikus, a Magyar Írószövetség korábbi elnöke, az irodalomtudományok doktora.
Életének 81. évében elhunyt Várnagy András, a szerény, mindig a háttérben meghúzódó, fanyar humorú, köztiszteletben álló nyugalmazott testnevelő tanár, akinek szakmai életútja egybeforrt Győr városával, az egyetemi sporttal, és az egyetemmel.
83 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után meghalt Cs. Németh Lajos, aki A tizedes meg a többiek szerepe mellett sorozat- és szinkronszínészként is ismert volt.
Elhunyt Török Ádám zenész. A Mini együttes alapítója 75 éves volt, halálhírét közösségi oldalán osztotta meg fia, Török Dániel.
Molnár György tájékoztatta az alkotótársakat és a barátokat a szomorú hírről, amely szerint felesége, Csáky Anna költő elhunyt.
Életének 93. évében elhunyt Bárány Frigyes Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház alapító és örökös tagja - közölte a teátrum kedden az MTI-vel.
A skót dalszerző, producer és szenész halálhírét a közösségi médiában családja jelentette be. Bob Heatlie számos dalt írt Csepregi Évának, illetve közös gyermekük is született, a szintén zenész Dávid.
Félárva gyermekeknek és szüleiknek indítanak gyászfeldolgozási csoportot Győrben. Ezek a foglalkozások korábban csak a fővárosban voltak elérhetőek. Ősszel kisgyermekeknek tartottak, most pedig tinédzsereknek tartanak ilyen jellegű foglalkozásokat. A Győr+ Estében Farkas Mónika műsorvezető kérdezte a témáról a Reményvirág gyászfeldolgozó csoport egyik vezetőjét, Kulcsár Nárciszt.
Életének 83. évében, kedden elhunyt Galavics Géza művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja - közölte az MTA szerdán az MTI-vel.
Tragikus hirtelenséggel, 42 éves korában hunyt el a Prohászka iskola igazgatója, Nagy Csaba. Az intézmény szombaton estére gyertyagyújtást hirdetett, amelyen több százan vettek részt.