Alonso aláírt, újra a Renaultba vezet
A Renault sejtelmes videósorozatban jelentette be a kétszeres bajnokot, akivel 2005 és 2006-ban is felértek a csúcsra.
A Renault sejtelmes videósorozatban jelentette be a kétszeres bajnokot, akivel 2005 és 2006-ban is felértek a csúcsra.
Egybehangzó sajtóhírek szerint a kétszeres világbajnok Fernando Alonso 2021-ben visszatér a Forma-1-be a Renault pilótájaként.
A pole pozícióból rajtoló Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap, amely a koronavírus-járvány miatt csaknem négy hónapos csúszással kezdődő idény első futama volt.
Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nyerte a Forma-1-es idénynyitó Osztrák Nagydíj szombati időmérő edzését, így vasárnap ő rajtolhat az élről.
A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl úgy véli, hogy az újraindulás után a szokásosnál jóval nagyobb nyomás nehezedik majd a Forma-1 szereplőire.
Wéber Gábor, az M4 Sport vezető Forma-1-es kommentátora szerint leginkább Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője lehet a címvédő és hetedik világbajnoki címéért harcba szálló Lewis Hamilton (Mercedes) kihívója a hétvégén Ausztriában kezdődő idény során.
Július 19-én versenyez a Forma-1-es világbajnokság mezőnye a Hungaroringen - derült ki a sorozat kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media keddi közleményéből, amely a koronavírus-járvány miatt csak júliusban elrajtoló idény első nyolc versenyhétvégéjét tartalmazza.
Rohonyi Tamás, a Forma-1-es Brazil Nagydíj főszervezője azt szeretné, ha nézők előtt rendezhetnék meg a novemberi versenyt Sao Paulóban.
Zöld utat kapott a Forma-1-es Osztrák Nagydíj, így várhatóan júliusban Ausztriában megkezdődik a koronavírus-járvány miatt eltolódó szezon.
A Forma-1-es pilóták szervezete (GPDA) támogatja a zárt kapus futamok megrendezését.