MEFOB Feszt, 13 sportágban
Minden eddiginél több, összesen 13 sportágban és több, mint 1000 résztvevővel rendezik meg Győrben a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Fesztiválját, vagyis a MEFOB Fesztet.
Minden eddiginél több, összesen 13 sportágban és több, mint 1000 résztvevővel rendezik meg Győrben a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Fesztiválját, vagyis a MEFOB Fesztet.
Június 5-e és 9-e között öt ország, nyolc városából érkeznek társulatok Győrbe, a teátrum szervezte II. Duna Nemzetközi Színházi Fesztiválra. A sorozat tavaly a Színházi Olimpiával karöltve debütált, és olyan nagy sikerre tett szert, hogy idén tovább bővítette a kínálatot a házigazda Győri Nemzeti Színház. Szakmai konferenciák, lehengerlő előadások, koncertek színesítik a műsorfüzetet, ráadásul idén nyáron nulladik nappal is kiegészül a kulturális fergeteg.
A Generációk Művelődési Háza Új Kisfaludy Nap címmel Összművészeti Fesztivált hirdet középiskolások részére. Várnak minden győri fiatalt, aki szeretné megmutatni tehetségét, és szeretne részt venni egy közvetlen hangulatú fesztiválon.
Obertolné Horváth Tímea, a Győri Bevásárló Utcák Alapítvány elnöke tisztelte meg vasárnap reggel a Magunk Közt műsorát és osztotta meg gondolatait a Sör & Művészet Győr rendezvényről, mely május 9-12. között várja a kedves érdeklődőket a Dunakapu téren.
Különösen enyhe időjárást hozott az idei február, és bizony ezt nem csak mi érezzük a bőrünkön. Vármegyénkbe február 26-án érkezett az első gólya, mégpedig a rábaközi Szanyba.
Az 1956-os forradalom emlékét őrző győri társaság, és a december 8-án elstartoló 15. győri Boogiefeszt szervezői is támogatást vehettek át dr. Dézsi Csaba Andrástól csütörtökön délben a városházán.
A Győri Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat programja.
Különleges programok várják az érdeklődőket a Múzeumok Őszi Fesztiválján a Rómer Múzeumban szeptember 25. és november 12. között. Az intézmény sok esetben szabadtéren, alternatív helyszínekkel készül, de nem hiányoznak majd a kiállításokhoz kapcsolódó rendezvények sem.
Kosárlabda, úszás, torna, zumba. Ez csupán néhány sportág azok közül melyeket bárki kipróbálhat szeptember 23. és 30. között Győrben, az Európai Sporthéten. A programok a város sportlétesítményeiben, illetve a sportparkokban zajlanak majd, és ingyenesen látogathatóak.