Kiküzdött győzelem
Közepes teljesítménnyel nyert hazai pályán az ETO, amely így három forduló után, hibátlanul áll a táblázaton.
Közepes teljesítménnyel nyert hazai pályán az ETO, amely így három forduló után, hibátlanul áll a táblázaton.
A női labdarúgó Simple Liga harmadik fordulójában, a csapat szombaton 15 órakor, a Szekszárd együttesét fogadja. A hölgyek a Soroksár és a Diósgyőr legyőzését követően, az újabb három pont megszerzésére törekednek, azaz triplázásra készülnek.
Nem mindennapi felhívást intézett szurkolói felé az ETO FC: arra kérték a rajongókat, segítsenek felmatricázni a stadion nyugati szektorának ülőhelyeit.
A klub a hivatalos közösségi oldalán számolt be róla, hogy Csontos Dominik a Zalaegerszegi TE-ben folytatja pályafutását.
A belga R Charleroi SC csapatától kölcsönbe érkezik a következő idényre Nadhir Benbouali, algériai válogatott csatár. A 24 éves, 1,90 méter magas támadó jelentős erősítést jelent a győri csapat számára.
Az ETO FC Győr fiatal játékosáról a Nemzeti Sport oldalán látott napvilágot a hír, hogy a 22 éves támadó a Honvéd együttesében folytatja tovább. Megkerestük Borbély Balázst, a győri csapat vezetőedzőjét, aki megerősítette az információt.
A Diósgyőr gól nélküli döntetlent játszott szombaton az ETO FC Győrrel a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójában. A zöld-fehérek továbbra is a tabella utolsó helyén állnak.
Az ETO FC női együttese magabiztos győzelmet aratott szombaton délután, ugyanis 4-2-re verték a DVTK együttesét, Kocsán bravúros góljainak köszönhetően. De van ma még miért izgulnunk, hiszen a zöld-fehérek férfi labdarúgócsapata is a Diósgyőr vendégeként lép pályára 20 órától. Hajrá srácok!
Egy különleges közösségi eseményt szervez az ETO FC Győr, a klub a szurkolóikkal együtt szeretne egy közös délutánt eltölteni. A cél az, hogy a lelátók minden egyes székét felmatricázzák a hozzá tartozó számokkal, ezzel segítve azt, hogy a mérkőzés napján mindenki könnyebben és gyorsabban megtalálja az ülőhelyét.
Az OTP Bank Liga 6. fordulójában a DVTK hazai pályán játszik az ETO FC Győr ellen, szombaton este 20 órától. A Miskolci Rendőrkapitányság a vendégszurkolók részére tájékoztatást adott ki.