Válogatott sikerek, győri gólokkal
Két női labdarúgó-válogatottunk is pályára lépett, a felnőtt együttes Fehéroroszország, az u19-es csapat pedig Ciprus ellen diadalmaskodott.
Két női labdarúgó-válogatottunk is pályára lépett, a felnőtt együttes Fehéroroszország, az u19-es csapat pedig Ciprus ellen diadalmaskodott.
Jó formában kezdte a tavaszi szezont az ETO FC Győr az NB I.-ben. A három meccsen hét pontot szerző, 11 gólt rúgó együttes a Zalaegerszeget fogadja, utána pedig igazi erőpróba jön: a Ferencváros érkezik a Magyar Kupában.
Három és fél plusz egy évre kötelezte el magát az ETO FC Győrhöz Tóth Rajmund, a húszéves utánpótlás-válogatott labdarúgó csütörtökön írta alá új szerződését. Saját nevelésű futballistánk a most futó szezonban alapembere volt együttesünknek, melynek színeiben tizennyolc NB I-es mérkőzésen lépett pályára - számol be a hosszabbításról az eto.hu.
Villanyfényes esti nemzetközi előkészületi mérkőzésen a szlovák bajnokság jelenlegi negyedik helyezettjét fogadta az ETO FC Győr női labdarúgócsapata.
Matija Krivokapic karrierje az idény végéig Szlovákiában folytatódik.
Az ETO FC női labdarúgócsapata szerdán 18 órakor, előkészületi nemzetközi mérkőzésen az FC Komarno együttesét fogadja a stadion műfüves pályáján.
Utólag újabb válogatott meghívók érkeztek az ETO FC Győr női labdarúgócsapatához, így az előzetesen behívott tíz játékoshoz újabb kettő is csatlakozott - írja az eto.hu.
A Gyirmót-Fehérvár mérkőzéssel szerdán megkezdődik a nyolcaddöntő a labdarúgó MOL Magyar Kupában.
A bajnoki rajt előtti utolsó nemzetközi labdarúgó-mérkőzését játszotta teljes csapattal az ETO FC női együttese, amely Győrött kiütéses győzelmet aratott a szlovák bajnok ellen. A zöld-fehérektől holnap tizenegy játékos is elutazik a különböző válogatottakhoz.
A Székesfehérvári Sóstói Stadionba utazott az ETO FC Győr csapata az OTP Bank Liga 20. fordulójában pénteken. A találkozó győri győzelemmel zárult, az ETO FC maga mögé szorította a 24 pontos Fehérvárt.