Magunk közt Rapkay Viviennel
Rapkay Vivien beszélt szombaton reggel a Magunk Köztben a zene szeretetéről, az éneklés fontosságáról és a kedvenc előadóiról a 100,1-en.
Rapkay Vivien beszélt szombaton reggel a Magunk Köztben a zene szeretetéről, az éneklés fontosságáról és a kedvenc előadóiról a 100,1-en.
Vasárnap reggel Kiss Clau előadóművész tisztelte meg a Magunk közt stúdióját, aki az idei Fröccsnapok tehetségkutató versenyének, a Színpadra Felnek a döntőseként gyönyörű hangjával kápráztatta el a közönséget.
Bayer Friderika nevét a legtöbben a Kinek mondjam el vétkeimet című dalhoz kötik, amivel az 1994-es Eurovíziós Dalfesztiválon a 4. helyet szerezte meg. Ezt a sikert azóta sem szárnyalta túl egyetlen hazai induló sem.
Őri Dávid még csak 18 éves, de már nagyon sokan ismerik a közösségi médiából, és gyakran feltűnik utcazenészként is a belvárosban, sőt a Balaton környékén is. A fiatal srác nagy álma, hogy hivatásos zenész lehessen, éppen ezért jelentkezett a Színpadra fel! című műsorba is.
Március 11-én szombaton indul, és egészen május 31-ig tart a Városrész Napok ingyenes programsorozat, amely nevéből adódóan Győr városrészeibe viszi el a felhőtlen szórakozás lehetőségét. A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében megvalósuló eseményeken a gyerekek, a fiatal felnőttek és az idősebb generáció is megtalálja a neki tetsző programokat.
Súlyos baleset érte F. Dávid egyik kisfiát, amíg a 320 millió forintos csalással vádolt győri énekes előzetes letartóztatásban volt. Ezt a Megasztár-szereplő mondta az RTL Fókusz című műsorában leadott interjúban, amelyet az énekes a büntető tárgyalására várva, házi őrizetben adott.