Kreativitásban elsők
Országos ügyfélszolgálati versenyen mérettették meg magukat a Pannon-Víz Zrt. munkatársai, ezúttal Kecskeméten.
Országos ügyfélszolgálati versenyen mérettették meg magukat a Pannon-Víz Zrt. munkatársai, ezúttal Kecskeméten.
A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést adományozta Sulyok Tamás köztársasági elnök Máté Gábor világhírű kanadai-magyar orvosnak, írónak – közölte Magyarország kanadai nagykövetsége közösségi oldalán.
Olyan, mesterségesintelligencia-modellekre épülő megoldást fejlesztett ki a győri Széchenyi István Egyetem két hallgatója, Lőrincz Fanni és Szőnyi Balázs, amellyel a felhasználó úgy tud beszélgetni, mint egy élő emberrel. Céljuk elsősorban a társadalmilag elszigetelődött emberek és a pszichés betegségekkel élők segítése. Alkalmazásukkal nemrégiben elnyerték a Bosch Magyarország és a Richter Gedeon ipari innovációs díját.
Han Kang dél-koreai írónőnek ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Budapesten, a Magyar Szentek templomában hálaadó szentmisével egybekötve ünnepelték október 5-én a Katolikus Karitász 36 önkéntesét, akik elkötelezett karitatív munkájuk elismeréseképpen idén Caritas Hungarica-díjban részesültek. A Győri Egyházmegyéből Joós László Jánosné Anna és Krémer József Imre kapta a megtisztelő elismerést.
Idén is kiérdemelték a Magyar Divat- és Sporttánc Szövetség „Sporttáncok Mestere” címét a Dukai-testvérek. Mondovics-Dukai Anett és Dukai Gábor évek óta sikeresen működtetik tánciskolájukat Győr szívében, növendékeik pedig évről-évre egyre nagyobb sikereket érnek el nemzetközi versenyeken. Ennek köszönhető, hogy ismét megkapták a kitüntető címet. A Magunk köztben Gábor beszélt a munkájukról, az elismerésekről.
Az ünnepélyes átadáson elhangzott: olyan munkatársakról van szó, akik példamutatásukkal a Győr-Szol Zrt. egész közösségét formálják.
Folytatódott az elismerések sorozata, amely még a nyáron kezdődött, dr. Laczkovits-Takács Tímea alpolgármester kezdeményezésére. Ennek lényege, hogy a szociális ágazat dolgozói munkájukért egy kis ajándékot és elismerést kapnak.
Johnny Depp életműdíjat kap az októberi Római Filmfesztiválon, ahol legújabb rendezését is levetítik - számolt be róla a The Hollywood Reporter.
Társasházi életműdíjat kapott Baranyi Tibor, aki 88 évesen is naponta kétszer járja be a Tihanyi Árpád út 29. szám alatt található „hétemeletest” és immár 34 éve segíti a lakók mindennapjait.