Szoláriumból lopott, keresi a rendőrség
A soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az elkövető azonosításához.
A soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az elkövető azonosításához.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta két, kábítószerrel üzletelő férfi büntetésének a súlyosítását, mindketten másfél-másfél évvel hosszabb ideig lesznek fegyházban - tudatta a főügyészség szerdán az MTI-vel.
A bűncselekmények száma korábban, még a világjárvány időszakában (2020-2021) csökkent Győrben, aztán növekedés, 2023-ban némi megtorpanás, majd a tavalyi esztendőben újra emelkedés volt tapasztalható – áll a Győri Rendőrkapitányság beszámolójában, amit csütörtöki ülésén első napirendként tárgyal a közgyűlés.
Az idős nő a kád szélébe verte az arcát, a tettesre kényszergyógykezelés várhat.
Rongáláson kaptak egy fiatal férfit a rendőrök Győrben. Az igazoltátasa során kiderült, hogy nem ez az első bűncselekmény, amit elkövetett.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a benne kialakult erőszakos téveszmék hatására három embert kísérelt meg megölni, illetve megsebesíteni.
A Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki csatornatisztításra beszélte rá a nyolcvan éves, idős koránál fogva hiszékeny sértettet.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség indítványozza a miskei kislány megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását, amelyről a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája dönt - közölte a vármegyei főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
A Kalocsai Rendőrkapitányság körözési eljárást indított 2025. szeptember 1-jén egy majdnem 2 éves miskei lány eltűnése ügyében. A gyermek keresésében rendőrök, polgárőrök, speciális keresők és önkéntesek is részt vettek.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 30 éves férfi ellen, akit egy hónap alatt háromszor kaptak el, mert nyilvános helyen végzett önkielégítést.