Betonkockákat tettek a sínekre
Győr-Szabadhegy és Győrszemere között történt az eset. Hiába fékezett a vonat, elütötte a sínekre tett tárgyakat.
Győr-Szabadhegy és Győrszemere között történt az eset. Hiába fékezett a vonat, elütötte a sínekre tett tárgyakat.
Kedden indul a tavi viharjelzési szezon a Balatonon, a Velencei- és a Tisza-tavon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel. Az április 1-jén kezdődő tavi viharjelzési szezon október 31-éig tart.
Magyarországon a diákok és a tanáraik is biztonságban vannak, a rendőrség és a szolgálatok minden szükséges lépést megtesznek ennek érdekében, ugyanakkor minden ilyen fenyegetés csak újabb megerősítés arra nézve, hogy a nyomásgyakorlás ellenére ragaszkodni kell ahhoz, hogy illetéktelenek ne léphessen be az ország területére - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
A Győr- Szol kezelésében lévő tavak, vízfelületek mentén tiltó tábla is jelzi a veszélyt, legyenek körültekintőek, vigyázzanak egymásra és magukra is - figyelmeztet a szolgáltató Facebookon.
Marsovszky Adrien belváros fejlődéséért felelős tanácsadó látogatott el a hét utolsó, december első napján a Magunk Közt-be és megosztott olyan információkat a hallgatókkal, melyeket jó tudni, érdemes megfogadni, hiszen mindannyiunk javát szolgálják.
Kezdődik a várva várt adventi forgatag Győrben is, amelynek központi helyszíne a győri belváros. Fontos, hogy figyeljünk a biztonságra, és ha úgy érezzük, kérjünk segítséget a Városrendészet Győr munkatársaitól!
Visszatérő lakossági panaszokra reagáltak néhány napja a Városrendészet Győr munkatársai, amikor először a rendőrséggel közösen a vidéki buszpályaudvart ellenőrizték, majd a rendészek a Baross út több pontján figyelmeztették a kerékpárosokat.
A magyar biztonság szempontjából Szerbia a legfontosabb ország, ezért újabb magyar-szerb beruházásokról született döntés - közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, Budapesten.
Közép-Európa, benne Magyarország a legbiztonságosabb része a kontinensnek – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalán.
Csaknem kétszer annyi embert mentettek ki életveszélyes helyzetből a szabad vizeken a rendőrök az első fél évben, mint a múlt év hasonló időszakában - mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.