Címke: Bárány István
Hirdetés
Szerző és fotó: Zombai-Kovács Ákos 2023.10.19.

Közérdekű munkások Bácsán

A Győr-Szol mellett közérdekű munkások is dolgoznak Bácsán, Kisbácsán és Révfaluban és Sáráson, hogy minél tisztábbak és rendezettebbek legyenek a közterületek. Erről a körzet önkormányzati képviselője számolt be a Győr Plusznak. Bárány István kiemelte, a 7 közérdekű munkás több száz munkaórában takarítja a parkokat, játszótereket és az árkokat. A városrészben már hagyomány, hogy közérdekű munkavégzőket vonnak be a közterületek gondozásába, a jogi kereteket pedig a helyi polgárőrség biztosítja.

Zombai-Kovács Ákos | Fotó: Ács Tamás 2022.12.06.

Örökbe fogadták a bácsai emlékkereszteket

„Örökbe fogadták” a bácsai hálaadó emlékkereszteket, erről a körzet önkormányzati képviselője számolt be keddi sajtótájékoztatóján. Bárány István az István király és a Fenyőszer utca kereszteződésében lévő keresztnél beszélt arról, hogy közérdekű munkával újulhatnak meg a körzetben álló útszéli keresztek. A képviselő irányításával, a helyi polgárőrség foglalkoztatásában olyanok dolgozhatnak a rekonstrukción, akik kisebb vétséget követtek el, közösségi munkavégzésre kötelezték őket és szívesen tennék úgymond jóvá, tettüket.

Hirdetés