A véneki torkolati műtárgy is fontos lesz az árvízi védekezésben
Újabb tudnivalókat osztott meg Facebook-oldalán Kara Ákos, Győr és térségének egyik országgyűlési képviselője az érkező árhullámról, mely a Rábát és a Mosoni-Dunát is érinti.
Újabb tudnivalókat osztott meg Facebook-oldalán Kara Ákos, Győr és térségének egyik országgyűlési képviselője az érkező árhullámról, mely a Rábát és a Mosoni-Dunát is érinti.
Az Észak – dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatója a térségben levonuló árhullámokról.
A Győr-Szol Zrt. tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mosoni-Duna és a Rába folyó várható áradása miatt Győrben az Árpád út, Aradi vértanúk útja és a Baross út közötti szakaszán lévő fizető parkolókat 2024. szeptember 15-én vasárnap reggel 8 órától lezárja.
A ciklon gyors változása megnehezíti a csapadékmennyiség előrejelzését, a vízügy ennek ellenére nagy erőkkel folytatja a felkészülést az érkező árhullámok elleni védekezésre. Mosonmagyaróvár védelmében a Lajta-szükségtározó megnyitását is előkészítik a szakemberek. Az Országos Műszaki Irányító Törzs mai ülésére a társszervek képviselői is meghívást kaptak, hogy egyeztessenek a vízüggyel, hogy ha szükség lesz rá, hogyan tudnak segíteni az árvízvédelmi munkában.
Az Észak – dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatója a térségben levonuló árhullámokról.
A Győr-Szol Zrt. tájékoztatja a lakosságot, hogy a Rába folyó várható áradása miatt Petőfi híd alatti és melletti ingyenes parkolót szeptember 13-án pénteken reggel 8 órától lezárja.
A következő napokban a Duna, a Rába és a Lajta vízgyűjtőjén is rengeteg eső várható, jelentős áradás indul meg a folyókon – írja az idokep.hu.
Ismét izgalmas adással érkezett a Győr+ Televízió nyugdíjas magazinja, a Szenior Szalon.
Fontos, hogy emlékezzünk a hetven évvel ezelőtti győri árvízre. Nem a tragédiára, inkább arra, hogy a győriek a bajban összefogtak és segítették egymást.
Hetven évvel ezelőtt, 1954 júliusában hatalmas árvíz pusztított a Szigetközben és Győrben, mely negyvenháromezer ember kitelepítéséhez vezetett és 3400 házat kellett újraépíteni. Torma Attila helytörténészt arról kérdeztük, hogyan élte meg a katasztrófát a lakosság.