Nyolcvannál több halálos áldozatot megtaláltak, és számos embert keresnek a pénteki villámárvíz nyomán Texasban
Texas állam hatóságainak hétfői hivatalos adatai szerint már a nyolcvanat is meghaladja a pénteki villámáradás halálos áldozatainak száma, miközben változatlanul eltűntként tartanak nyilván harmincnál több embert.
Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát - közölte csütörtökön Petres Sándor Hargita megyei prefektus.
Fáklyafényes árvízi védekezés
Minden idők eddigi legnagyobb árhulláma vonult le 2013 júniusában a Mosoni-Dunán. Túlzás nélkül állítható: az egész ország összefogott 12 éve a folyóparti települések és az ott élők biztonságáért.
Rangos díjjal ismerte el a vízügyi igazgatás vezetőinek eredményes munkáját a SZE
A győri Széchenyi István Egyetem az Irányító Testületi Elismerő Oklevél arany fokozatával köszönte meg Láng Istvánnak, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatójának és Németh Józsefnek, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatójának a sikeres árvízi védekezés irányításában végzett magas színvonalú munkáját, valamint az intézménnyel kialakított sokoldalú partnerséget.
Zászlószalagot kaptak a megyei katasztrófavédelmisek
Magyarország belügyminisztere a Dunán 2024 szeptemberében levonult rendkívüli méretű áradás miatt kialakult veszélyhelyzet kezelése kapcsán zászlószalagot adományozott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság számára, míg az árvízi védekezésben részt vett területi szervek, köztük a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és az NKE RTK rendvédelmi tagozata számára a katasztrófavédelem főigazgatója adott át zászlószalagot.
Jutalmazta a MÁV az árvízi védekezésben résztvevő dolgozóit
A szeptemberi történelmi árvízi védekezésben a MÁV-csoport munkavállalóira is hatalmas feladat hárult. A Duna áradása miatt meg kellett védeni a Komárom–Esztergom vonal mentén a vasúti töltést, a táti vízügyi védművet és a H5 dunai szakaszát érintő HÉV alagutat. A MÁV-csoport több száz munkavállalója éjt nappallá téve dolgozott az árvíz sújtotta területeken, hozzájárulva a sikeres magyarországi védekezéshez.
Kara: jól vizsgázott a műtárgy
Hétről-hétre fontos döntések születnek az országgyűlésben, ahol két képviselő, köztük Kara Ákos dolgozik Győrért és a várost körülölelő falvakért. A héten is felszólalt a parlamentben, a szeptemberi árvizek kapcsán kért szót, hiszen a spanyolországi katasztrófahelyzet miatt ismét rá kellett világítania arra, milyen fontos a megfelelő felkészültség.
Azbej Tristan: életmentő támogatást nyújtunk a spanyolországi árvíz áldozatainak
A magyar kormány a Hungary Helps - Magyaország segít programon keresztül 20 ezer eurós gyorssegélyt ajánl fel a Spanyolország Valencia tartományában pusztító katasztrófa károsultjainak megsegítésére, valamint finanszírozza a magyar önkéntes kutató-mentő csapat kiküldését is - írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára szombaton Facebook bejegyzésében.
Az árhullám után már a víz visszatartására koncentrál a vízügy
A vízügy területi igazgatóságai megkezdték a kezelésükben lévő állami tározók, holtágak, mellékág-rendszerek, csatornák feltöltését. Győr-Mosonban is zajlik a munka.