Címke: advent
Hirdetés
Mireider Máté 2024.12.11.

Győr+ Angyallá váltak a hétköznapi hősök

Idén is angyalszárnyat öltöttek a mindennapi hősök, azaz a mentők, tűzoltók, rendőrök és új csatlakozóként a honvédek is. Az új győri mentőállomásra mindenki hozta a saját járművét, amelyet 100 árva vagy szegény sorsú gyerek próbálhatott ki, mellé pedig finom, vagy épp hasznos ajándékokkal érkezett több városi cég is.

P. Csapucha Adrienn 2024.12.10.

Az ünnep együtt lesz tökéletes

Mint minden évben úgy idén is összegyűltek az Árpád úti Idősek Klubjában a szépkorúak, hogy közösen várják karácsony eljövetelét. A megjelentek előadásokkal szórakoztatták egymást, de meglepetés is várt rájuk, hiszen a Gárdonyi-iskola diákjai, és a Bartók Óvoda Attila Utcai Tagóvodájának legkisebbjei adtak műsort a klubtagoknak. Az időseket dr. Fekete Dávid és Kányai Róbert köszöntötte.

Herkely Ákos 2024.12.09.

Magunk közt Gellért Tündével

Gellért Tünde igazgató, utánpótlás nevelő, versenyre felkészítő, tehetséggondozó tanár, szaktanácsadó járt szombat reggel a Magunk Közt-ben Herkely Ákosnál, akinek a mottója: „A tanítás a szeretet egyik módja.”

Szigeti Sándor 2024.12.08.

Dubai csokis bejgli

Az idei karácsony slágere és csábító édes újdonsága a dubai csokis bejgli, amelyet belvárosi Bécsi Kávéházban kóstoltunk meg. Sőt, a receptjét is megmutatjuk!

Győr+ 2024.12.07.

Advent: megtelt a győri belváros

Advent második hétvégéjén megtelt emberekkel a győri belváros, rengetegen voltak kíváncsiak a karácsonyi vásárra.

Ficsór Dávid 2024.12.07.

A pálinkát ünnepelték a lovagok

December 6-a nemcsak Szent Miklós püspök ünnepe, egyben a Magyar Pálinka Napja is, hiszen Szent Miklós a pálinkafőzők védőszentje. Pálinkaszentelést tartottak Győrben.

Hirdetés