Ég a láng a remény adventi gyertyáján
Fellobbant a második gyertya lángja a Győr-Szol Zrt. adventi koszorúján – újabb adomány, ezúttal az Egy a világunk alapítványnak.
Fellobbant a második gyertya lángja a Győr-Szol Zrt. adventi koszorúján – újabb adomány, ezúttal az Egy a világunk alapítványnak.
Mosonmagyaróváron decemberben ismét megrendezik az Állatok Karácsonyát, amely mára a város egyik meghatározó, közösségi összefogásra épülő jótékonysági eseménye lett. A Flos Floris Egyesület és a SzigetKÖZélet szervezésében immár hatodik alkalommal várják mindazokat, akik szeretnének hozzájárulni a helyi állatvédelem támogatásához – akár adományokkal, akár részvételükkel.
MacsKarácsony néven idén is elindította decemberi programsorozatát a Győri Puha Praclik Egyesület. Az elkövetkező hetekben számos módon támogathatjuk a cicamentőket.
Joulupukki, Iványi Gábor és Zsolnai Endre nyitotta meg a 21. MikulásGyárat.
Az adventi időszak beköszöntével újra akcióba lendültek a Győr+ Angyalok. Az idei évben az ünnepi koszorú négy gyertyájához kapcsolódva egy-egy program valósul meg. Az első, a hit lángjának fellobbanása egy tál meleg ételt, egy pohár forró teát és egy csokornyi jókedvet és beszélgetést hozott magával.
Hagyománya van már Győrben a Mikulás-napi motoros gurulásnak, amely idén sem maradhat el. S ahogy mindig, nem csupán az örömszerzés a céljuk a résztvevőknek, hanem a jótékonyság is: december 6-án a Győri Állatmenhelyet támogatják adományaikkal.
A közszolgáltató idén először saját adventi koszorút helyezett el Orgona utcai telephelyen. A várakozás időszakát nemcsak ünnepi hangulattal, hanem jótékonysággal is összekötötték.
A Fogadó Adományközpont folyamatosan működik, rendszeresen érkeznek felajánlások, fogadják az adományokat és kampányokat indítanak.
A Fogadó legutóbbi kampánya november 20-ig tartott, amelyben gyorsan elkészíthető, tartós élelmiszereket kértek a jószándékú emberektől. A felhíváshoz a Városrendészet Győr munkatársai önként csatlakoztak, az összegyűjtött adományt a legjobb helyre juttatják majd el a Fogadó munkatársai.
Eledelgyűjtést szervez a Győri Puha Praclik Egyesület szombaton.