Miért fontos a kamionok és a buszok ellenőrzése?
A teheráruforgalom és a közösségi személyforgalom közútra súlyozódásával különösen fontossá vált, hogy a részt vevő járművek és sofőrjeik megfeleljenek a szabályoknak.
A teheráruforgalom és a közösségi személyforgalom közútra súlyozódásával különösen fontossá vált, hogy a részt vevő járművek és sofőrjeik megfeleljenek a szabályoknak.
Elégedettségét fejezte ki a magyar határvédelem kapcsán Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden Szegeden újságíróknak, a magyar-román és a magyar-szerb határon tett látogatása után.
A Szövetség utcai kerékpárútnál forgalombiztonsági fejlesztés történt nemrég, így a kerékpárosok és a rolleresek biztonságosabban haladhatnak. Nem árt azonban folyamatosan visszatérni arra a tényre sem, hogy a közlekedés egyik legvédtelenebb szereplői azok, akik két keréken haladnak. Fontos, hogy a szabályokat betartsák és figyeljenek, hiszen életek múlhatnak egy-egy döntésen!
Szerencsésen értek véget egy 81 éves férfi viszontagságai. Órák óta kóborolt Győr városában január 27-én kora reggel, amikor Horváth Péter őrnagy rátalált. Az idős beszélgetni kezdett vele, aztán a rendőr segített megtalálni a rokonait, és járőrök hazavitték az elveszett férfit.
Információnk szerint az elmúlt hétvégén két esetben is autós üldözésre került sor Győrben, s mindkét esetben elfogták azokat a személyeket, amelyek megtagadták a rendőrségi intézkedést.
A Csornai Rendőrkapitányság körözést adott ki egy 1983-ban szültett férfi eltűnésével kapcsolatban.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2025 év első három hetében 5 személyt ütöttek el kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, ezért a rendőrség nagyobb körültekintésre és óvatosságra inti a közlekedőket.
A győri belvárosban sétáló gyalogosnál látta meg a süteményeket a 22 éves elkövető, és mivel kérésre nem kapott, a sértettet hátba rúgta, majd annak táskájával menekült el a helyszínről. A rabló számára később derült ki a nagy fogás: az édességeken felül – személyes iratokon és egyéb tárgyakon kívül – 3 millió forintot is rejtett a szatyor.
Néhány centi hó esett le január 15-én reggelre, amely némi fennakadást okozott a közlekedésben. Egyre inkább elszokunk a téli csapadéktól, így érdemes mindig újra elővenni a témát. Ebben a Győr+ Rádió Juice című reggeli adásában Rosta Roland rendőr őrnagy, a Vármegyei Közlekedési- és Balesetmegelőzési Bizottság titkára volt segítségünkre.
Az online visszaélések - különösen az intim képpel való visszaélés, a grooming és a cyberbullying - elleni küzdelmet tűzte zászlajára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által működtetett Internet Hotline jogsegélyszolgálat őszi kampánya. Az intenzív médiajelenlétnek köszönhetően októberben jelentősen megnövekedett a hotline-hoz fordulók száma, minden jel szerint célba ért tehát a kampány fő üzenete: merj segítséget kérni, van hová fordulni online bántalmazás esetén - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága szerdán az MTI-vel.