Történelemmel folytatódik az érettségi

Győr+ Fotó: Marcali Gábor
2023.05.10. 08:01

Középszinten háromórás, emelt szinten négyórás számonkérés vár a végzős diákokra. Legális puskaként ott az atlasz – de érdemes tudni is, hogy kell használni.

Míg magyarból négy órájuk volt közép és emelt szinten is megírni az érettségit, történelemből ugyanaz lesz a helyzet, mint ami tegnap a matematikánál volt: középszinten három, emelt szinten négy óra áll a fiatalok rendelkezésére. Azonban a töri és a matekérettségi között van egy komoly különbség, amit nem árt észben tartani a vizsga közben: a feladatok itt is két részre bomlanak, azonban egyszerre kapják meg őket a vizsgázók, a rövid kérdéseket tartalmazó feladatlapokat pedig nem fogják elvenni – vagyis nagyon oda kell figyelni az időbeosztásra ahhoz, hogy beleférjenek a diákok a háromórás időkeretbe!

A feladatlap első részében összesen 12 feladatot kell megoldani. Ezek között lehet komplex forráselemzés, információkeresés képek, vagy szövegek segítségével, de az is lehet, hogy fogalmakat kell kigyűjteni megadott forrásokból, sőt, akár térképek, évszámok és ok-okozat összefüggését vizsgáló feladatok is jöhetnek – vagyis itt szinte tippelni is lehetetlen, hogy melyik lesz a befutó, így érdemes a típuspéldákat begyakorolni.

A kidolgozós rész kicsit bonyolultabb: itt négy téma lesz megadva, ezek közül kettőt kell kiválasztani és kidolgozni. A fiatalok nem választhatnak teljesen szabadon: egy kisesszé kell egyetemes történelemből és egy nagy a magyar történelemből.

A középszintű töriérettségin összesen száz pontot lehet összeszedni, ebből ötvenet érnek az esszék és ötvenet a rövid kérdések is.

Legális puskaként ugyanúgy ott lesz az atlasz, ahogy a matekon a függvénytáblázat volt. Az iskola hivatalosan tantermenként köteles három helyesírási szótárt is biztosítani. Pontozás során a helyesírás nem a legfontosabb szempont – de lehet pontot bukni, ha masszív nyelvhelyességi hibát talál a javító tanár a válaszaitokban.

És igen: töriből lesz szóbeli is. Emelt szinten június 7. és 14. között, középszintet június 19. és 30. között fognak sorra kerülni az érettségizők.

Forrás: Eduline

Kapcsolódó témák: #érettségi | #történelem | #vizsga |