Kereskedelem

Több tiszteletet a kereskedelmi dolgozóknak!

Fotó: Defotoberg/Shutterstock
Zombai-Kovács Ákos
2021.06.10. 11:52

A járványhelyzet tapasztalataira alapozva kampányt, ennek részeként pedig online petíciót indított a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete. A KASZ négy fő problémát jelölt meg, amivel a kereskedelmi dolgozók a pandémiás időszakban szinte nap, mint nap szembesültek, és amelyeken szerintük, mindenképpen változtatni kell. Az érdekvédők havi egy szabad hétvégét, több tiszteletet, friss gyümölcsöt és két műszak között, legalább 11 óra pihenőidőt kérnek a kereskedelmi dolgozóknak.

Az elmúlt másfél év sok problémára világított rá, ezek közül emeltünk ki négyet, amikben mielőbb változást szeretnénk” – mondta a Győr+-nak a KASZ alelnöke.

„Havi egy szabad hétvégét, legalább 11 óra pihenőidőt, több tiszteletet és friss gyümölcsöt szeretnénk, ezeket a problémákat látják a legégetőbbnek a hozzánk forduló munkavállalók” – tette hozzá Potyondi Antal.

„A kampány részeként online petíciót indítottunk, amelynek aláírásával az emberek kifejezhetik egyetértésüket az említett problémák létezésével, másrészt felhatalmazást adhatnak nekünk arra, hogy lépéseket tegyünk a megoldásuk érdekében” – fogalmazott az érdekvédő. „Április végén indítottuk el a kampányt és meglepően sokan csatlakoztak már, ez azt mutatja, hogy valós gondokat próbálunk orvosolni, akár törvényhozási szinten is” – zárta szavait Potyondi Antal.

A kezdeményezéshez a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének honlapján, a www.kasz.hu.-un lehet csatlakozni.
Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #kereskedelem |