Hirdetés
Gyáravató

Szijjártó: a kkv-k a magyar gazdaság lelkét adják

Fotó: MekliZ Fotóstudió, Mekli Zoltán
Zombai-Kovács Ákos
2021.12.17. 13:19

A kis- és közepes vállalkozások a magyar gazdaság lelkét adják, ezt mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a táplánypusztai ipari parkban, ahol átadta a MET-MAX 10 ezer négyzetméteres, új gyárát. A gépalkatrész-gyártással foglalkozó cég 5, 1 milliárd forintból fejlesztett, amihez 1, 7 milliárd forint kormányzati segítséget kaptak. A beruházással 50 új munkahelyet is teremtő vállalkozás stratégiai partnere, több neves világcégnek is. A gyáravatón a külügyminiszter mellett Győr két országgyűlési képviselője is beszédet mondott.

Hirdetés

5 éve megvettünk egy fémforgácsoló kis céget, akkor az volt a célunk, hogy egy erős középvállalattá váljunk, azóta megdupláztuk árbevételünket és 50%-al nőtt a munkavállalói létszám is” – mondta a gyáravatón a MET-MAX Europe Zrt. vezérigazgatója. „Egy korszakot most lezárhatunk ezzel a több mint 5 milliárdos fejlesztéssel, amiből 2 milliárd volt az építkezés, 3-at pedig a gépekre és a technológiára költöttünk” – tette hozzá Csoma András.

„Gratulálok a cégnek, hogy a Covid-járvány kellős közepén tudott fejleszteni, ez is mutatja az erejüket” – emelte ki köszöntőjében Simon Róbert Balázs. „Nem csak Győr, de a térség fejlesztése is célunk, hiszen egy egészként kell kezelnünk a várost és vonzáskörzetét” – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.

Hirdetés

A kormány kiemelt célja a térség infrastruktúrájának folyamatos fejlesztése, ennek részeként elkészült az M85-ös gyorsforgalmi út, folyamatban van a 83-as főút bővítése és most szeretném bejelenteni, hogy kezdeményeztem a 81-es út és az M1-es autópálya csomópontjának átépítést és biztonságosabbá tételét, tehát a fejlesztését. Ezzel kapcsolatban január 6-án kezdődhetnek meg az egyeztetések” – mondta az ünnepségen Kara Ákos. „Kérem az érintett szervezeteket, hivatalokat, településeket és településvezetőket, vegyenek részt a konzultációban, hogy mielőbb bővíteni tudjuk az M1-es-81-es főút csomópontját” – fogalmazott az országgyűlési képviselő.

„A kis- és középvállalkozások a magyar gazdaság lelkét adják” – emelte ki köszöntőjében a külgazdasági és külügyminiszter. „Magyarország azt az utat választotta a járvány idején, hogy nem bezár és leépít, hanem fejleszt és bővít, ezt pedig a kormány is kiemelten támogatta” – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Rekord gyorsan állt talpra a hazai gazdaság, ehhez nagy segítséget nyújtanak a megkezdett adócsökkentések, amiket 2021-ben is folytatunk” – mondta a tárcavezető. „A beruházásösztönző programunk nagy siker, természetesen ez is folytatódik, szívesen támogatjuk a nem hátra, hanem csak előre tekintenek, úgy mint a METMAX, amely mostani fejlesztésével 50 új munkahelyet is teremtett” – zárta beszédét Szijjártó Péter.

Fotógaléria: MekliZ Fotóstudió, Mekli Zoltán

Televíziós szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

likeold
a fb oldalunkat