Bűncselekmény

Siófokon készült terrorcselekményre

Illusztráció: Pixabay
Győr+
2021.11.17. 15:00

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a mai napon vádiratot nyújtott be a bíróságra azzal a 22 éves férfival szemben, aki Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmény elkövetésére készült Magyarország területén.

A vádirat szerint a most 22 éves férfi 2020 júniusában egy budapesti mecsetben felvette az iszlám vallást, 2021. év tavaszára pedig már az iszlám radikális, dzsihádista irányzatának követője és az Iszlám Állam terrorszervezet támogatója lett. Később esküvel hűséget is fogadott az Iszlám Állam terrorszervezetnek úgy, hogy saját maga elkészítette a terrorszervezet zászlaját, amit az otthona szobájának falára tűzött, majd elmondta a kifejezetten ebből a célból beszerzett angol nyelvű eskü-szöveget.

A terrorszervezet támogatásának jegyében a 22 éves férfi egy merénylet végrehajtását tervezte, és ehhez a lehetséges célpontokat, valamint az elkövetés módját kereste.

A vádlott ennek során tudatosan, iszlamista terrorizmussal kapcsolatos tartalmakat keresett, illetve töltött le az internetről. Emellett 2021. március és május között több személlyel folytatott kommunikációt különböző online felületeken terrorcselekmények elkövetéséről.  

Az online kommunikáció keretében, a férfi 2021. május elején az egyik felhasználótól szöges csőbomba házi elkészítésével kapcsolatos írásos anyagokat és tanácsokat kapott, amely alapján megkezdte a csőbomba legyártásához szükséges anyagok beszerzését. Ennek során egy webáruházból megrendelt egy távirányítót.

2021. május végén pedig szintén az online térben, egy másik beszélgetőpartnerével abban állapodott meg, hogy közösen, egy időben követnek el nagy hírértékkel bíró, egész Európa lakosságának rettegését kiváltó merényletet úgy, hogy a vádlott autóval a siófoki sétányon a turisták tömegébe hajt, eközben társa pedig Budapesten követ el – majd a vádlott által elkészített csőbombával – bombamerényletet.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség 2021. június 1-jén a Terrorelhárítási Központ közreműködésével megszakította a vádlott cselekményét.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a férfival szemben terrorista csoportban történő elkövetés érdekében megvalósított terrorcselekmény előkészületének bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A nyomozó ügyészség arra tett indítványt a vádiratban, hogy a bíróság a vádlottat fegyházbüntetésre ítélje és a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét zárja ki.

A vádlott jelenleg is letartóztatásban van.

Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó témák: #bűncselekmény | #TEK | #terrortámadás |