A kormány új lakáspiaci intézkedése, az Otthon Start Program keretében háromszázalékos kamatozású lakáshitelt kínál az első lakásukat vásárlóknak. Dr. Fekete Dávid, a Fidesz-KDNP győri frakcióvezetője szerint ilyen, a lakhatási válság enyhítését célzó kormányzati intézkedésre évtizedek óta nem volt példa.
A program elsősorban a fiatalok számára nyújt nagy segítséget az első lakáshoz jutásban, de pozitívan befolyásolhatja a lakáspiaci helyzetet, valamint hatással lehet az albérletpiacra is.
„Ez a program már rövid távon is kézzelfogható otthonteremtési lehetőséget kínál az első lakást megvásárolni szándékozó fiatalok számára” – hangsúlyozta a politikus. A részletekről szólva többek között elmondta: a támogatás nem kötött sem életkorhoz, sem házassághoz, sem gyermekvállaláshoz. Azok is igényelhetik, akiknek már legfeljebb 50 százalékos tulajdonrészük van belterületi lakóingatlanban. A feltételek között szerepel, hogy a hitel igénylője büntetlen előéletű legyen, ne legyen köztartozása, valamint kétéves magyar társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkezzen.
Az Otthon Start hitelprogram jelentős kölcsönösszeget biztosít: maximum 50 millió Ft, 25 éves futamidővel, fix 3% kamattal. A kölcsön felhasználása célhoz kötött, az igénylési feltételeket teljesítők új vagy használt ingatlan vásárlására, építésére fordíthatják az összeget. A lakás ára legfeljebb bruttó 1,5 millió forint lehet négyzetméterenként.
A hitelprogram keretében vásárolt lakás vételára legfeljebb bruttó 100 millió Ft, egylakásos lakóépület vételára vagy bekerülési költsége legfeljebb bruttó 150 millió Ft lehet. A program szerint igénybe vehető kölcsönnel egyidejűleg az egyéb lakáscélú állami támogatások is igényelhetők.
„Az Otthon Start Program azoknak is jó hír, akik az első otthonukat aglomerációs környezetben szeretnék megteremteni, és azoknak, akik a programot CSOK Plusszal szeretnék kombinálni, gyermekvállalásban gondolkodva” – hívta fel a figyelmet dr. Fekete Dávid.