Demográfia

Rányomta bélyegét a koronavírus a demográfiai folyamatokra

Fotó: Pixabay
Győr+
2021.05.10. 11:35

A tavalyi népmozgalmi eseményeket nagymértékben befolyásolta a koronavírus okozta járvány, és bár nőtt a születések száma, de a halálozásoké még nagyobb mértékben – jelenti a Központi Statisztikai Hivatal a Népmozgalom, 2020 című kiadványában.

2020-ban a születések száma kismértékben, a halálozásoké jelentősen emelkedett – 92.233 gyermek született, és 140.900 fő hunyt el – mindez pedig felgyorsította a természetes fogyás (48.667 fő) ütemét, ami 20 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Továbbra is megfigyelhető a népesség elöregedési folyamata: 2021. január 1-jén száz gyermekkorúra közel 140 időskorú lakos jutott, szemben az előző évi 137-tel.

A tavalyi 92.233 újszülött 3,4 százalékkal (több mint háromezerrel) múlta felül a 2019. évi születésszámot. A születésszám-emelkedést kizárólag a gyermekvállalási kedv növekedése eredményezte, mivel a szülőképes korú nők létszámának hosszabb távú csökkenése tovább folytatódott 2020-ban is. A születésszám emelkedése mellett nőtt a teljes termékenységi arányszám (TTA) is, az előző évi 1,49-ról 1,55-ra. Szintén nőtt 2020-ban a házasságkötések száma, ennek köszönhetően pedig 18 százalékkal több gyermek született házasságban.

Számottevően emelkedett ugyanakkor 2020-ban a halálozások száma is. A 140.900 fős halálozás 8,7 százalékkal – több mint 11.000 fővel – haladta meg az egy évvel korábbit, ami az elmúlt 21 év legmagasabb halálozási adata. Tavaly 68.700 férfi és 72.200 nő hunyt el, a többlethalálozások 52–48 százalékos arányban oszlottak meg a férfiak és a nők között.

„A természetes fogyás mértéke eltérő volt az ország különböző területein. Győr-Moson-Sopron megyében például – főleg az országosnál fiatalabb korösszetételből adódóan – viszonylag magas a születési és alacsony a halálozási arány, ennek következtében a legkisebb, 2,0 és 3,4 ezrelék közötti természetes fogyás következett be” – mutat rá Kovács Marcell, a KSH főosztályvezetője.

A születések és a halálozások mellett a nemzetközi és a belföldi vándorlás iránya és mértéke is fontos szerepet játszik egy adott terület népességszámának és demográfiai összetételének az alakulásában. A nemzetközi vándorlás egyenlegének az előző évinél jóval kisebb többlete csak csekély mértékben tudta ellensúlyozni 2020-ban a népesség természetes fogyását. Emiatt a népesség tényleges fogyása 39,6 ezer fő volt 2020-ban, ami jelentősen több volt az azt megelőző évben mért 3,2 ezer fős tényleges fogyásnál.

„Tavaly az országnak három olyan nagyobb területi egysége volt, ahol a természetes fogyás ellenére a belföldi és a nemzetközi vándorlás együttes hatásának köszönhetően a lakosság lélekszáma ténylegesen gyarapodott. Az egyik Győr-Moson-Sopron megye, ahol a közel 10,7 ezrelékes lakosságszám-növekedéséhez az átlagosnál magasabb belföldi és nemzetközi vándorlás egyaránt hozzájárult” – emelte ki Kovács Marcell.

2019-hez hasonlóan 2020-ban is pozitív egyenleget mutat a magyar állampolgárok vándorlása. 2020-ban 19.300 magyar állampolgár távozott külföldre, ami több mint kétezer fővel kevesebb a 2019. évinél, és ezzel egy időben 23.100, korábban kivándorolt, Magyarországon született magyar állampolgár költözött vissza. Ők elsősorban Ausztriából (34 százalék), Németországból (24 százalék), illetve az Egyesült Királyságból (21 százalék) tértek haza.

Forrás: ksh.hu

Kapcsolódó témák: #demográfia | #koronavírus | #születések száma |