Miniszterelnöki interjú

Orbán Viktor: Most mi támadunk, és a vírus védekezik

Fotó: Orbán Viktor hivatalos Facebook oldal
Győr+
2021.02.05. 07:45

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának nyilatkozott.

Orbán Viktor miniszterelnök a napot az Opertív Törzzsel folytatott reggli egyeztetésen kezdte, majd ezt követően a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorába sietett, ahol interjút adott.

A miniszterelnök a a beszélgetés elején kiemelte, 1576 új fertőzött van és 98 ember meghalt. Kórházban több mint 3600 ember van. Az elmúlt három nap adatai alapján tehát a helyzet javulása megállt és a számok alapján némi romlás látható. Az oltottak száma 264 530 fő, és 90 ezer körül van a második oltottak száma. „Most mi támadunk, és a vírus védekezik.” –fogalmazott.

A vakcina és oltás-kérdésnél maradva elmondta, hogy egyrészt van az oltottak és a fertőzésen átesettek száma, és ezen személyek száma március elejére el fogja érni az egymilliót.Minden 60 év feletti állampolgárt beoltunk március 15-ig, azokból akik regisztráltak. Ha a kínai vakcinát is használni tudjuk, akkor április elejére több mint kétmillió beoltott lesz. Jövő héten már orosz vakcinával is oltunk – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor kitért arra is, hogy Szerbiában az orosz és a kínai vakcina kapcsán is jó tapasztalatok vannak. Hangsúlyozta: a világban csata folyik a gyógyszergyártók között. Három különböző vakcina létezik: az orosz, az amerikai és a kínai, a gyártól pedig egymás ellen is nyilatkoznak, nem éppen pozitívan. Orbán Viktor utalt rá, hogy szerinte ehhez a csatához hasonló zajlik és tapasztalható az itthoni nyilatkozatokból, azaz, hogy kik melyik érdek mellett emelik el a szavukat. „A másik a hatalomról szól. A baloldal ellenzékben van, és logikus, ha rosszul működnek a dolgok, akkor ez a kormányra nézve negatív. Ez logikus gondoltat, de egy világjárvány idején elfogadhatatlan!” – fogalmazott, majd hozzátette: „A baloldal túlságosan messzire ment.”

Szó esett az uniós vakcinabeszerzés nehézségeiről és lassulásáról, amelyról szólva elmondta: nem a minél olcsóbban beszerzett vakcina a fontos, mint a brüsszeli bürökratáknak. „Nekünk a pénz nem lényegtelen, de az élethez képes másodlagos.” – mondta.

A gazdasági kérdések is előkerültek, ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy érzi a sürgetést, tudja, hogy mindenki nyitni szeretne. „Megértem a vendéglátósok és a szállodások elkeseredését”. Visszautalt a tegnapi beszédjére, ahol kiemelte, a lakossággal folytatott konzultációból kiderült, mit tartanak kibírhatónak és mit nem. Miután vakcina érkezett, így a gazdaságvédelem átadta a helyét a gazdaság újraindításának” – mondta a miniszterelnök, majd hozzátette: „A védekezés sikerét bizonyítja, hogy többen dolgoznak, mint egy évvel ezelőtt.” Illetve hangsúlyozta: Nemzetközi összevetésben egyáltalán nem néz ki rosszul a 2020-as év, a visszaesés mértéke alacsonyabb lesz, mint sok országban. 

Kijelentette, a vendéglátósoknak igazuk volt a bértámogatások ügyében. „Előlegben kifizetjük azt, ami jár nekik!” – mondta. Február során minden pénzt kézhez kaphatnak. Kiemelten a számukra indítanak egy hitelprogramot: 10 millió forintos hitel 0 kamatozással 10 évre, és az első három évben nem kell törleszteni.

A vakcinaigazolvány körüli kételyek is előkerültek, amellyel kapcsolatban a kormányfő azt mondta: nem foglal állást ebben az ügyben. „Ha majd meglesz a konzultáció eredménye, akkor lehet döntés erről.”

Az elmúlt időszakra visszakanyarodva elmonda, hogy az elmúlt 10 évben nagy eredményeket ért el Magyarország az öntudatra ébredés és az önbecsülés terén. Összefoglalta, hogy egyre több jól és szépen nevelt családról van kimutatás, a nem kívánt gyermekek számában is csökkenés tapasztalható. „Nem választási ciklusokban gondolkozom, mert van ennél fontosabb, nemzedékekben kell gondolkozni, és azoknak meg kell születniük” – hangsúlyozta.

A magyar családok fontosságát hangsúlyozta kiemelte, elkötelezett abban, hogy folytassák a támogatásukat. „Szerencsére a cigányság is támogatja, hogy munkához kössük a támogatási formákat. Ha nem vezetjük be ezeket a lépéseket, akkor 115 ezerrel kevesebb gyerek született volna.” Arról is beszélt, hogy szeretné látni és bízik is benne, hogy egyre több fiatal kívánjon önálló lábra állni, s minél előbb, a kormányzat pedig támogatja ezt a törekvést. Azonban fontos, hogy senkire nem szeretnének semmilyen életformát sem eröltetni, csak a lehetőséget kívánják megadni. „Sok esetben meg kell védeni egy evidens álláspontot.” – mondta.

Kapcsolódó témák: #koronavírus | #vakcina |