Budapest

Orbán Viktor: öt pillérre épül a családpolitikánk

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
mti
2021.09.23. 19:48

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön és pénteken kétoldalú megbeszéléseket folytat a IV. Budapesti Demográfiai Csúcsra érkezett állami vezetőkkel és a konferencia előadóival a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Orbán Viktor elsőként Mike Pence korábbi amerikai alelnököt fogadta, majd Aleksandar Vucic szerb államfővel tárgyalt. Ezt követően Milorad Dodik, a háromtagú boszniai államelnökség szerb tagja érkezett a Karmelitába.

A tervek szerint a nap folyamán és pénteken további egyeztetéseket folytat Orbán Viktor a fórum előadóival, Dan Schneiderrel, az American Conservative Union (ACU) ügyvezető igazgatójával, Marion Maréchallal, a francia Nemzeti Front korábbi képviselőjével, a lyoni ISSEP politikai iskola főigazgatójával, Jaime Mayor Oreja korábbi spanyol belügyminiszterrel, a One of Us Federation elnökével, valamint Éric Zemmour francia filozófus-esszéistával – közölte a sajtófőnök.

A magyar kormány öt pillérre építette családpolitikáját – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a IV. Budapesti Demográfiai Csúcson.

A Várkert Bazárban tartott rendezvényen kifejtette, ennek része, hogy a gyermekvállalás egy család számára anyagilag is előny legyen, illetve a családokat saját tulajdonú lakáshoz segítse.

A családpolitikát az édesanyákra kell alapozni, és az egész ország működését családbaráttá kell változtatni. Emellett a jog eszközeivel is meg kell védeni a család intézményét és a gyermekeket – fűzte hozzá a miniszterelnök.

Orbán Viktor annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a népességfogyás egyenletének egyetlen helyes és járható megoldása létezik: az államnak segítenie kell a családalapítást és a családok boldogulását.

Úgy értékelt: pénzt osztogatni a családoknak könnyű dolog, amihez “nem kell túl sok ész”. Azonban – folytatta – úgy kell támogatást adni a családoknak, hogy közben a gazdaság tartósan növekedjen. A magyar GDP 5 százalékát fordítjuk családtámogatásra, még nem tartunk ott, ahol szeretnénk, az út felénél járunk, de legalább az irányt már ismerjük – tette hozzá.

Kijelentette: ha nem lett volna az új speciális magyar családpolitika, és minden maradt volna a régiben, akkor tíz év alatt 120 ezerrel kevesebb gyermek született volna. Hozzátette: a házasságkötések száma csaknem kétszeresére növekedett 2010 óta, és 41 százalékkal csökkent a művi terhességmegszakítások száma Magyarországon.

A kormányfő megjegyezte: egy ilyen konferencia önmagában is értékválasztást jelent, hiszen nem mindenki véli úgy, hogy a demográfiai folyamatok alakításáról egyáltalán gondolkodni kellene. “Mi azonban azért vagyunk itt, mert nem elszenvedni, hanem alakítani akarjuk a népesedési folyamatokat” – hangsúlyozta.

Szerinte míg bizonyos civilizációk képesek reprodukálni magukat, a Nyugat erre nem képes, “egyszerűen nem akarja fenntartani önmagát”.

Kifejtette: vannak, akik szerint mindez nem is probléma, míg mások a migrációval oldanák azt meg. Utóbbi azonban az új munkásosztály betelepítésének globális tervét jelenti, és akik ezt látják megoldásnak, nem veszik figyelembe a demográfia kulturális vetületét, holott Európában ez a migráció legfontosabb dimenziója – fűzte hozzá.

“Itt, nálunk, a migráció identitáskérdés” – hangsúlyozta Orbán Viktor, kiemelve: Európában egy ország csak akkor működik, ha az ott élők a legfőbb kérdésekben nagyjából azonos értékeket vallanak. Ha ez nincs így, egy ország, egy nemzet menthetetlenül szétesik – jelentette ki. Leszögezte: Európában így a gazdasági megközelítésen alapuló utak járhatatlanok.

Kapcsolódó témák: #családtámogatás | #Magyarország |