Környezetvédelem

Online konzultáció a zöldebb Magyarországért

Fotó: Ficsór Dávid
Ficsór Dávid
2021.10.12. 14:00

„Magyarország zöld úton jár!” címmel online párbeszédet indított Magyarország Kormánya annak érdekében, hogy mindenki elmondhassa, mit gondol a környezetvédelem legfontosabb kérdéseiről: többek között az illegális hulladéklerakatok felszámolásáról, a megújuló energia népszerűsítéséről, vagy a zöldenergia közlekedésben való használatáról. A konzultáció mellett országjáró kampányt is kezdeményezett a kormányzat, mely során magyar egyetemeket látogatnak meg az ország, az adott önkormányzat és a civilek képviselői. Az első állomás a győri Széchenyi István Egyetemen volt kedden.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, a győri országgyűlési képviselők, az önkormányzat Környezetvédelmi Bizottságának elnöke, az egyetem vezetői, valamint az egyik civil szervezet vezetője vettek részt azon a keddi eseményen, melyet a Széchenyi István Egyetemen tartottak. A szervezetek képviselői aktuális környezetvédelmi kérdésekről beszélgettek a hallgatókkal, majd bemutatták a „Magyarország zöld úton jár” című online konzultációt.

„Én azt gondolom, hogy nagyon sok jó gyakorlat van, amit már el is indítottunk a magyar kormány részéről, de ugyanígy az önkormányzatok és a civil szervezetek is elég aktívak. Viszont szintet kell lépnünk az elkövetkező időszakban, hogy 2050-ra klímasemlegesek lehessünk. Ezért gondoltuk azt, hogy szeretnénk a lakosság véleményét is kikérni ebben a kérdéskörben, mert nélkülük nem fog menni” –mondta a Győr+-nak Steiner Attila, az ITM államtitkára.

Fotó: Ficsór Dávid

12 kérdést foglal magában a kérdőív, melyet november végéig lehet majd kitölteni és a környezetvédelem legfontosabb témáit járja körül.

A magyar kormány egy civil szervezetet vont be az online párbeszéd kidolgozásába az elmúlt félévben. A Zöld Követ Egyesület évek óta azon dolgozik, hogy megszólítsa a fiatalokat és a családokat. „Napjaink egyik legfontosabb kérdéséről van szó. Most dől el, hogy gyermekeink, unokáink, dédunokáink milyen világban fognak élni a jövőben és ezért nagyon fontos tenni. Örülünk, hogy a kormány megkérdezi az embereket, megkérdezi a fiatalokat erről a témáról és nem egy íróasztal mögül akarják kitalálni, hogy mi az irány” – hangsúlyozta Király Nóra, a Zöld Követ Egyesület elnöke.

Elindult tehát az online párbeszéd, melyben mindenki elmondhatja, mit gondol a környezetvédelem legfontosabb kérdéseiről. https://zold.kormany.hu/ oldalon található a kérdőív, melynek kitöltése, valamint a regisztráció néhány percet vesz csupán igénybe.

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid

Kapcsolódó témák: #híradó | #konzultáció | #környezetvédelem |