Rendőrségi akció

Megyénkben fogták el a futballmeccsen rakétázó szurkolót – VIDEÓ!

Fotó: police.hu
Győr+
2022.08.15. 09:20

A ferencvárosi nyomozók azonosították és kihallgatták a júliusi FTC-Slovan meccsen életveszélyes módon rakétázó szurkolót.

A Groupama Arénában 2022. július 20-án megrendezett Ferencváros – Slovan Bratislava BL labdarúgó mérkőzésen a vendégszektorból egy szurkoló úgy lőtt ki egy pirotechnikai eszközt, hogy az az egyik terasznál álló emberek között csapódott be. Csak a vakszerencsén múlt, hogy senki sem sérült meg.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitánysága ismeretlen tettes ellen indított eljárást. A nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőt, egy 19 éves szlovák állampolgárt, akit augusztus 11-én Győr-Moson-Sopron megyei tartózkodási helyén fogtak el.

A fiatalt nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A szabadlábon védekező gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését; állítása szerint nem tudta, hogy rakétát tart a kezében – azt hitte, csak füstgyertya van nála. A IX. Kerületi Rendőrkapitányág kezdeményezi a fiatal bíróság elé állítását.​

Forrás: police.hu

Kapcsolódó témák: #foci | #labdarúgás | #meccs | #rendőrség |