A BRKF Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos Facebook oldalán közleményeben közölte, hogy a megtaláltak a január 17-én, Budapesten eltűnt fiú holttestét, amelyet a Duna adott vissza.
A fiatalember eltűnése sokakat megmozgatott, rengetegen próbáltak a nyomára bukkanni. A Győr+ Média is beszámolt a részletekről.
A BRFK hivatalos közleményében bár nevet nem írt, a szövegből egyértelműen kiderül, hogy róla van szó. Egy hónap bizonytalanság után, a fiú holtteste előkerült.
„Véget ért a keresés. Eltűnése után egy hónappal a Duna visszaadta a Budapesten eltűnt 18 éves fiú testét. Kollégáink a helyszíni szemlét követően az elhunyt személyazonosságát megállapították: az eltűnt fiatalt találtuk meg. – írja posztjában a BRFK, majd így folytatták:
„A fiú január 17-én hajnalban egy belvárosi szórakozóhelyről távozott, és nem tért haza, ezt követően indult meg a keresés. A dunai vízirendészek az eltűnés bejelentését követően folyamatosan kutatták a Dunát és annak környezetét, azonban a keresés nem járt eredménnyel. Február 21-én a Duna budapesti, XI. kerületi szakaszán, a Rákóczi hídtól mintegy három kilométerrel délre egy holttestet találtak. Mostanra minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy az eltűntként keresett fiút találták meg.
Az elmúlt napokban sokan érdeklődtek a fiú sorsa felől, a nyilvánosságot azonban kegyeleti és eljárási okokból csak az azonosítást és a család értesítését követően tájékoztattuk. Az eljárás során bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, a BRFK közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértők bevonásával folytatja a körülmények vizsgálatát. Őszinte együttérzésünket fejezzük ki a családnak!” – zárták közleményüket.