Műszaki hiba miatt változásokra kell számítani a Keleti pályaudvar vonatközlekedésében – közölte a Mávinform.
Amint arról beszámoltunk, hétfőn Győrben is csak rendkívüli nehézségek után indult el a vonatforgalom:
Sőt, a városban több helyütt nem működtek a sorompók sem:
Most pedig arról számolt be a MÁV, hogy biztosítóberendezés meghibásodása miatt hétfő kora délutántól változásokra kell számítani a Keleti pályaudvarra érkező és onnan induló vonatok forgalmában. A járatok egy része más budapesti elővárosi állomásokon fordul vissza, vagy késéssel indul. A Mávinform szerint a biztosítóberendezés meghibásodása miatt ideiglenesen – a hiba elhárításáig – kevesebb vágányon közlekedhetnek a vonatok a Keleti pályaudvaron.
A Z60-as vonatok Rákosra érkeznek és onnan indulnak Sülysáp, Szolnok felé. A sülysápi S60-as vonatok nem közlekednek, a Z60-as vonatok Budapest és Sülysáp között minden állomáson és megállóhelyen megállnak. A Mátra és az Agria InterRégiók Kőbánya felsőre érkeznek és onnan indulnak Gyöngyös, Eger felé. A gödöllői S80-as vonatok nem közlekednek, az InterRégiók Budapest és Gödöllő között minden állomáson és megállóhelyen megállnak.
Kora délután egyébként a Győr és Szombathely irányába tartó járatok közül is több késett.
A Keleti pályaudvarra érkező és onnan induló miskolci és Tokaj IC-k Kőbánya felsőn és Rákoson is megállnak. A Mecsek IC-k Kelenföldre érkeznek és onnan indulnak Sülysáp, Szolnok felé. A békéscsabai IC-k Budapest helyett Szolnokon fordulnak vissza.
A Mávinform a városon belüli közlekedésre a BKK járatait ajánlja, a vasúti jegyek érvényesek a BKK meghatározott járatain is.
Forrás: infostart.hu