Elhunyt Tarr Béla nemzetközi hírű magyar filmrendező, akit Krasznahorkai Lászlóhoz is kiváló munkakapcsolat fűzött.
Tarr Béla, a nemzetközi hírű magyar filmrendező, aki a magyar filmművészet meghatározó alakjává vált, életének 70. évében hunyt el – tudta meg az Index a művész környezetéből. Édesapja, id. Tarr Béla díszlettervezőként a Magyar Állami Operaházban dolgozott, édesanyja, Tarr Mari (született Huszt Mária; 1934–2023) pedig a Madách Színház elismert súgónője volt.
Édesapja id. Tarr Béla díszlettervező volt, többek között a Magyar Állami Operaházban; édesanyja, Tarr Mari (született Huszt Mária; 1934–2023) a Madách Színház elismert súgónője volt. Tarr Béla amatőrként kezdett filmezéssel foglalkozni. 1977-től a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt rendezői szakon. 1981–1990 között a Mafilm rendezője, 1981-ben más rendezőkkel közösen megalapította a Társulás Stúdiót, amely négy évig működött.
1987-től működött együtt Krasznahorkai László regényíróval.
Filmjeit nagy sikerrel mutatták be többek között Franciaországban, Olaszországban, Izraelben, Kanadában és az Amerikai Egyesült Államokban.
Tarr Bélát a The Guardian című brit lap a világ legjobb filmrendezői listáján a 13. helyen említi, így a magyar rendező megelőzi Tarantinót, Altmant, Almodovárt és Spielberget is.
2007 májusában a cannes-i fesztiválon a Georges Simenon regénye alapján készült A londoni férfi című filmjével vett részt a hivatalos versenyprogramban. Szabó István Hanussen című filmjének 1988-as meghívása óta nem volt magyar játékfilm a fesztivál legfontosabb szekciójában.
2011-ben pedig az utolsó filmje, A torinói ló versenyzett és nyerte el az Ezüst Medve díjat a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. – írja a wikipedia.
22 évesen készítette el első nagyjátékfilmjét
Tizenévesen kezdett amatőr dokumentumfilmezéssel foglalkozni. Mialatt hajógyári munkásként dolgozott figyeltek fel rá a Balázs Béla Stúdió fiatal filmesei, akik “kívülről behozott” emberként pénzt és nyersanyagot biztosítottak számára. 22 éves volt, mikor a stúdió pénzéből elkészítette első nagyjátékfilmjét, a Családi tűzfészket. Tarr eredetileg dokumentumfilmet akart csinálni egy kilakoltatott pesti családról, azonban a rendőrség nem engedte a helyszín közelébe. Ekkor döntötte el, hogy dokumentum-játékfilmet készít a témáról amatőr szereplőkkel, valós helyszíneken, improvizált dialógusokkal (ami igencsak népszerűnek számított a “budapesti iskola” körében). Az amatőr költségvetésből, bármilyen fizetség nélkül hat nap alatt elkészített film egy csapásra ismertté tette a fiatal rendező nevét és a magyar dokumentarista film leghíresebb alkotásává vált.
Tarrt első filmje bemutatása után felvették a Budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolára (ma Színház- és Filmművészeti Egyetem), ahol 1981-ben végzett. Főiskolai évei alatt leforgatta a bemutatkozó filmjéhez hasonló, szintén dokumentarista stílusú Szabadgyalogot. Főiskolai vizsgafilmjeként elkészítette a Macbeth tévéjáték változatát Cserhalmi György főszereplésével. Szintén 1981-ben Tarr több más fiatal filmessel megalapította a Társulás Filmstúdiót, melynek feloszlásáig (1985-ig) tagja.
1982-ben forgatta Tarr a még mindig dokumentarista stílusú, de immár profi színészeket felvonultató Panelkapcsolatot (melyben Koltai Róbert és felesége Pogány Judit egy lakótelepen élő házaspár mindennapjait ábrázolták), 1984-ben készült az Őszi almanach, színes nagyjátékfilm, mely a rendező első eltávolodása a realizmustól, szándékosan szürreálisabb, stilizáltabb alkotás.
Virágzó munkakapcsolat Krasznahorkai Lászlóval
Az 1987-es Kárhozat jelentette azt az ugrást Tarr számára, mely meghatározta az elkövetkezendő két évtizedben készített filmjeit. A Krasznahorkai László novellájából, Víg Mihály zenéjével készített film nem csupán egy virágzó munkakapcsolatot, de egy átfogó stílust is elindított a magyar filmművészetben. A fekete-fehér, lepusztult tájon játszódó, lassú és nagyon hosszú (többször akár tíz perces) snittek, meghatározóvá váltak a rendező művészetében. Ezen filmek időrendi sorrendben a következőek: Kárhozat, Szürkület, Sátántangó, Szenvedély, Werckmeister harmóniák, … (nagy szünet egy “hiányzó” Fehér György film: Tarr Béla bevezetője Fehér György filmjeihez, illetve Maár Gyula: Töredék című fekete-fehér alkotása, amely Tarr Béla TT Filmműhelye nélkül nem készülhetett volna el…) …, A londoni férfi, és – nyilatkozata szerint – utolsó filmje, A torinói ló.
2017-ben A világ végezetéig címmel interaktív kiállítást rendezett Amszterdamban. A nyolc fejezetből álló vizuális utazás olyan címeket visel, mint a kerítés, a fa, ablakok, gyerekek, konyha, nyitányok, napfogyatkozás és Mohamed. Noha könnyen kapcsolatba lehetne hozni a menekültek és Európa viszonyával, a kiállítás semmiképpen sem a migrációs kérdésről szól, hanem az emberi méltóságról. Az összeállításhoz alapvetően korábbi filmjeiből mazsoláz, de a kiállításra egy egészen új jelenetet, vagyis “rövidfilmet” is forgatott, rendezett Muhamed címmel. Tarr Béla szerint a kiállítás teljes eddigi életművét sűríti magába, foglalja össze.
2019-ben a Bécsi Ünnepi Hetek keretében mutatták be Tarr Béla új “nem-filmjét”, a Hiányzó embereket. Legújabb kísérleti alkotása a hajléktalanságról és a kirekesztettségről szól. “Nem tudom, mi ez. De biztos, hogy nem film, nem kiállítás, nem színház, nem koncert, talán egyfajta vizuális költemény a hiányzó emberekről.” – mentegetőzött akkor az életművét már lezárt rendező.