Hirdetés

Még most sem késő diákmunkát vállalni

Kárpát Zsolt
2022.07.06. 15:38

Bár a nyári szünetből már jó néhány hét eltelt, azok a diákok, aki a pihenés mellett pénzt is szeretnének keresni, könnyen találnak diákmunkát. Az idei órabérek alapján néhány hetes munkával akár 100 ezer forintot is hazavihetnek a fiatalok. Könnyű fizikai munkákból van a legnagyobb a választék, hiszen a munkaerőhiány enyhítésére az áruházláncok és üzletek szívesen alkalmaznak diákokat.

Hirdetés

A diákmunkák első hulláma lassan lecseng, de bőven mard azok számára is lehetőség, akik csak a nyár közepétől, vagy később szeretnének dolgozni.

„Lehet dolgozni, természetesen a júniusi, júliusi időszak a diákok körében a legnépszerűbb. Július közepére sokak lelkesedése lecseng, vagy már úgy gondolják pihennének, ezért ilyenkor több a megüresedett hely és így többféle munka közül válogathatnak a fiatalok” – nyilatkozta Lacziné Csóka Judit a Pannon-Work Zrt. győri kirendeltség vezetője.

Hirdetés

A korábbi évekhez hasonlóan a diákok többsége szívesen dolgozik áruházakba, nagyobb üzletláncoknál.

„Ilyenkor nyáron leginkább a könnyű fizikai vagy betanított, raktári munkák mennek. Ugyancsak népszerűek az áruházi munkák, itt elsősorban árufeltöltésről van szó.”

A győri kirendeltség vezető azt is elmondta összességében szép összegeket lehet összespórolni akár egy-két hetes munkával is.

„Amit tudunk ajánlani az átlagosan 1400-1500 forintos órabér, amit a 25 év alattiak a SZJA kedvezmény miatt kézhez is kapnak. Ez azt jelenti, néhány hetes munkával 100 ezer forint felett is tud keresni.”

A nyári hónapokban már 15 éves kortól lehet munkát vállalni, mindössze néhány nyomtatványt kell kitölteni, ezután már lehet is válogatni az ajánlatok közül. Akik boltokban, üzletekben szeretnének dolgozni, számoljanak azzal, hogy szükségük lesz egészségügyi kiskönyvre, amelyhez kötelező a tüdőszűrő vizsgálat is.

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt

Kapcsolódó témák: #diákmunka | #híradó | #szünidő |
likeold
a fb oldalunkat