Itthon kétszázezren érintettek

Meddőséget is okozhat az endometriózis

Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Győr+
2020.01.04. 12:04

Magyarországon mintegy százötvenezer házaspárt érint a terméketlenség, amelynek hátterében számtalan betegség állhat, köztük az endometriózis. A jóindulatú elváltozás egyre több nőt érint, de a téma sajnos még mindig tabunak számít az országban.

A kétszázötven éves jubileumát ünneplő Semmelweis Egyetem interaktív, lakossági, népegészségügyi rendezvénysorozata a Semmelweis-egészségnap, melyet idén január negyedikén rendeznek meg, és témája a nőgyógyászat és az onkológia köré szerveződik.

Magyarországon csaknem kétszázezer nő szenved endometriózisban

Brubel Réka, a Semmelweis Egyetem tanársegédje a Kossuth Rádió Napközben című műsorában elmondta, az endometriózis egyre gyakoribb betegeség. Hozzátette, szerencsére ma már sok nőgyógyász foglalkozik ezzel a betegséggel, és egyre több háziorvos is értesül arról, hogy a fájdalmas menstruáció nem normális jelenség, ennek következtében egyre több beteg részesül időben a megfelelő kezelésben.

Mintegy százötvenezer házaspárt érint Magyarországon a terméketlenség, amelynek hátterében számtalan betegség állhat, köztük az endometriózis. Szerencsére a betegség ellenére a legtöbben teherbe tudnak esni. A jóindulatú elváltozás egyre több nőt érint, de a téma sajnos még mindig tabunak számít az országban.

Az endometriózis a húsz-harmincöt év körüli nőket érinti, a statisztika alapján tíz nőből egy biztos, hogy ebben a betegségben szenved, Magyarországon csaknem kétszázezer nő – mondta Brubel Réka.

„Az endometriózis az endometrium latin szóból ered, melynek jelentése a méhnyálkahártya. Az endometrium a menstruáció során nemcsak a hüvelyen ürül, hanem a petevezetéken keresztül bekerülhet a hasüregbe is” – mondta a Semmelweis Egyetem tanársegédje. Hozzátette, ha fennáll a nem megfelelő immunrendszer-működés vagy a huzamosabb stresszes állapot, akkor a méhnyálkahártya megtapadhat bármelyik szerven, például a rekeszizmon, vagy akár távoli áttéteket is képezhet a tüdőben vagy az agyban.

A megtapadt szövet a menstruáció során úgy növekszik, mint ahogy a méhnyálkahártya megvastagszik a ciklus első felében, ennek következtében fájdalmat okoz a menstruáció során.


Forrás: hirado.hu

Kapcsolódó témák: #egészség | #Hölgyvilág |