Március 9-ig lehet jelentkezni a Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákversenyre

MTI diakforum.hu
2023.03.01. 18:17

Március 9-ig várják a gimnazisták jelentkezését a Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákversenyre - jelentették be a szervezők szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Gáspár András, a Privátbankár.hu lapcsalád lapigazgatója elmondta, 2020 óta rendezik meg ezt a versenyt, amelyen már több mint 12 ezer diák vett részt csapatokba rendeződve. Közölte, a 4 emberből álló csapatok jelentkezését a diakforum.hu oldalon várják március 9-ig.

A verseny 3 fordulóból áll, az első kettő online lesz. A másodikba jutottak közül 20 csapat kerül a döntőbe, amelyet már személyes részvétellel rendeznek április 27-én – ismertette Gáspár András. Hozzátette, hogy a támogatóknak köszönhetően bőven 1 millió forint felett várható a verseny összdíjazása.

Balogh László, a Pénzügyminisztérium (PM) helyettes államtitkára, a verseny fővédnöke elmondta, egybevág a diákverseny szervezőinek és a 2017-ben elfogadott Pénzügyi Tudatossági Stratégia célkitűzése. Ugyanis mindkettő arra törekszik, hogy az iskolai rendszerben tanulókat gyakorlati, élményszerű, és a mindennapokban is jól használható ismeretekkel, pénzügyi tudással lássa el.

Arra is kitért, hogy a pénzügyi ismertek terjesztésében Magyarország nemzetközi összehasonlításban az élen áll. A Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákversenyt a Privátbankár.hu szervezi.

A sajtótájékoztatón részt vettek a versenyt támogató szervezetek képviselői is: Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója, Simák Pál, a CIB Bank elnök-vezérigazgatója, Erdős Mihály, a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke, Tavaszi Zsolt, Magyar Államkincstár elnökhelyettese, Lambertus József, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal főosztályvezetője, Szabó Linda, a Fundamenta-Lakáskassza kommunikációs igazgatója, Pleschinger Gyula Márk, az MKB Private Banking igazgatója és Mikesy Álmos, a Diófa Alapkezelő elnök-vezérigazgatója.

Kapcsolódó témák: #diákok | #Győr | #tanulmányi verseny |