Lassul az árhullám levonulása a Dunán

Fotó és szerző: Győr+ Média
2023.08.30. 16:36

A szlovákiai Duna-üzemvízcsatorna karbantartása miatt a folyón levonuló árhullám nagyobb része magyar területen, a Szigetközön keresztül folyik most le. Az erős sodrással és sok uszadékkal érkező vizet azonban a mellékágrendszer lelassítja, ezért sem az alsóbb szakaszokon, sem Budapesten nem kell árvízvédelmi készültségre számítani. Az előrejelzések szerint a csapadéknak és az árhullámnak a közeljövőben várhatóan nem lesz utánpótlása.

A Duna felső (bajor és osztrák) vízgyűjtőin az elmúlt négy-öt nap során területi átlagban 90-110 mm csapadék hullott, ami árhullámot indított el. Ennek tetőzése Pozsonyt ma kora reggel hagyta el, pillanatnyilag a Szigetköz térségében tart.

A szlovák területen lévő bősi üzemvízcsatornán jelenleg karbantartás zajlik, ezért az érkező vízmennyiségnek csak a kisebbik hányadát képes levezetni, a jelentősebb része a Szigetköz ágas-bogas, dús nyári növényzettel benőtt mellékágrendszerén keresztül vonul le. A megnövekedett víztömeg miatt a szigetközi árvédelmi szakaszokon tegnap elrendelt I. fokú (legalacsonyabb) árvédelmi készültséget II. fokra emeltük, ugyanakkor – a mellékágak lassító hatása miatt – a Szigetköz alatti Duna-szakaszokon a vízállás sehol sem éri majd el az I. fokú készültségi szintet. Budapestnél pedig előreláthatólag péntek reggel, az alsó rakpart szintje alatt bő 2 méterrel következik be a tetőzés.

A vízitúrázók figyelmét továbbra is felhívják arra, hogy legyenek körültekintőek: a megnövekedett vízhozam erős áramlást, magasabb vízszintet, és több uszadékot eredményez a hullámtérben, a parti sáv eróziója miatt pedig gyakrabban kell vízbe dőlt fákra számítani!

A legfrissebb meteorológiai előrejelzés alapján a következő egy hétben a fent említett vízgyűjtőkön szárazra fordul az időjárás, további számottevő csapadék, illetve újabb árhullám kialakulása a közeljövőben nem valószínű.

Forrás: ÉDUVIZIG

Kapcsolódó témák: #árhullám | #árvíz |