Különleges odafigyeléssel fordul a kiszolgáltatottak felé a rendőrség

Győr+ Fotó: police.hu
2023.11.15. 19:37

Az időjárás lassan visszatér a megszokott kerékvágásba, hamarosan beköszönt a hidegebb időszak. A még fagymentes éjszakák után a 0 Celsius-fok és az alatti hőmérséklet kemény próba elé állítja az egyedül élő idős embereket is.

Győr-Moson-Sopron vármegyében a közterületen szolgálatot teljesítő rendőrök fokozottan figyelnek azokra, akikről tudják, hogy kiszolgáltatottak. Ezen túlmenően rendszeresen és visszatérően megfordulnak a ritkábban lakott településrészeken és a tanyák környékén, ahol főként szerény körülmények közt élő idősek a lakosok. Az egyenruhások ellenőrzik a parkokat, a buszmegállókat és a vasútállomásokat is. A kihűlés következtében beálló halál megelőzhető! A tragédiák elkerülése összefogást igényel, amelyben kiemelkedő szerepe van a családnak és a lakókörnyezetnek is.

Kérjük, fogadják meg a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság tanácsait:

  • A hideg idő beköszöntével gyakrabban látogassák meg közeli és távoli hozzátartozóikat, szomszédjaikat, ismerőseiket! Ne feledjék, lehet, hogy segítségre szorulnak!
  • Ellenőrizzék, hogy önök és esetleg kiszolgáltatottabb családtagjaik rendelkeznek-e megfelelő mennyiségű tüzelővel!
  • Idős vagy nehezen mozgó rokonoknál, barátoknál segítsenek a lakás, illetve ház befűtésében!
  • Jelezzék a rendőrségnek, ha hozzátartozójukkal, ismerősükkel váratlanul, minden különösebb indok nélkül megszakad a kapcsolatuk, semmilyen módon nem tudják elérni őket, továbbá ha szomszédjuknál nem tapasztalnak fűtésre utaló jelet vagy életvitelszerű mozgást!
  • Amennyiben tudomásukra jut, hogy idős, esetleg magatehetetlen ember fűtetlen lakásban él, értesítsék az illetékes hatóságokat, illetve segítséget kérhetnek a 112-es központi segélyhívón is.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó témák: #fagy | #idősek | #rendőrség |