Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő hétfőn délután fél négytől. Élőben mutatjuk a legfrissebb bejelentéseket!
Gulyás Gergely jelzi, hogy szabadság miatt nem volt jelen a Kormányülésen, ezért több helyről is tájékoztatást kért az ülés témáiról és a döntésekről.
Indul az Otthon Start Program
A szeptember 1-jén induló kedvezményes, három százalékos hitel esetében, egy 20 millió forintos hitelösszegnél havonta 60 ezer, a maximum 50 milliós hitelösszegnél pedig havi 150 ezer forinttal kevesebb lehet a törlesztőrészlet, a ma elérhető piaci hiteleknél. Gulyás arra biztat mindenkit, aki első saját lakást szeretne, hogy éljen ezzel a lehetőséggel.
15 ezer új ingatlan épül még az idén
A kormány azzal számol, hogy még az idén 15 ezer olyan új ingatlan épül Magyarországon, amely megfelel a hitel feltételeinek. Nem csak a bankok, az ingatlanfejlesztők vállalkozások felől is jelentős érdeklődés mutatkozik. Olyannyira, hogy elképzelhető, hogy egyes pénzintézetek még a 3 százalékos hitelnél is kedvezőbb feltételekkel kínálnak majd szerződéseket.
Éjjel új kormányrendelet jön
Ami az Otthon start programot és a CSOK-ot hangolja össze.
Meghosszabbítják az Árrésstopot
Meghosszabbítják az árréstopot 2025. november 30-ig, hogy ezzel is mérsékeljék az inflációt és a kereskedők extraprofitját, mert ez a magyar családok érdeke – jelentette be a miniszterelnökséget vezető miniszter. A szabályozás nélkül a tíz leggyakrabban vásárolt alapélelmiszer ára átlagosan 35 százalékkal lenne magasabb, de ez arány több tejtermékek és felvágottak esetében akár 70-80 százalékkal magasabb árakat is jelenthetne.
Gulyás intést küldött Ukrajnának
A miniszter hosszasan beszélt arról, miért rendkívül méltatlan a Barátság kőolajvezetéket érintő ukrán támadás. A magyar kormány arra szólítja fel Ukrajnát, hogy az ellátást biztosító vezetéket ne támadja meg, óvja meg, hiszen ez egy uniós tagjelölti státuszt kérő állammal szemben alapkövetelmény. Magyarország nem fogja eltűrni a hasonló akciókat, és megfelelő válaszlépések érkezhetnek, jobb ha ezzel Ukrajna is tisztában van – figyelmeztetett Gulyás.
És már következnek is a kérdések:
Gyűlöletkeltés a Tiszánál?
Egyes tisza párti online csoportokban a fideszes szavazók ellen uszítanak, ami Gulyás Gergely szerint elfogadhatatlan, ami már büntetőjogi kategóriákat is érinthet. Az online gyűlöletkeltés ellen fel kell lépni, az arctalan gyűlöletkeltésnek véget kell vetni.
Visszatér-e a politikába Varga Judit?
Magyar Varga Judit mondta egy helyütt, hogy amíg Magyar Péter-szerű képződmények vannak a politikában, addig nem tér vissza – emlékeztet rá Gulyás, aki szerint Varga Judit kiváló politikus és miniszter volt. A miniszter szerint a kérdés nem aktuális.
Ötcsillagos szállodákban szállt meg Ruszin-Szendi Romulusz?
Gulyás szerint vannak olyan információk, hogy a hivatalos útjain igénybe vetett ilyen szolgáltatásokat a volt vezérkari főnök. Gulyás szerint mindez Ruszin-Szendi Romulusz kisebb bűnei közé tartozik, voltak itt komolyabbak is, az ukrán álláspont támogatásával, vagy például a jogtalan zsírleszívásával.
Miért került az orosz hadsereg látókörébe egy kárpátaljai célpont?
Gulyás azt mondja, nincs erről bővebb információjuk, véleménye szerint azonban Kárpátalja olyan messze esik Oroszországtól, hogy nincs értelme a hasonló támadásoknak, egyúttal együttérzését fejezte ki a támadás minden érintettjének.
Hogy áll a gáztározók töltöttsége jelenleg?
A tárolói töltöttség jelenleg 64 százalékos, ami 82 téli napra elegendő az ország ellátásában a lakossági és az ipari fogyasztókat is beleértve. Ha csak a lakossági fogyasztást nézzük, akkor a jelenlegi készlet 171 napra elegendő. “Jól állunk tehát” – mondja Gulyás.
Milyenek a turizmus legfrissebb adatai?
Gulyás szerint még a tavalyi rekordévet is meghaladják két százalékkal, kiválóak.
Van tanárhiány?
Gulyás Gergely a tanévkezdésről és a pedagógushiányról azt mondta, hogy a pedagógus szakszervezetek valószínűleg már annyira nem váltják ki senkinek az érdeklődését, hogy megunták a saját munkájukat, ezért a tavalyi közleményt újra kiadták. Emlékeztetett rá, milyen jelentős és többszöri tanári fizetésemelések történtek az elmúlt időszakban.
Ukrajna belerángatná a háborúba Magyarországot?
Gulyás elmondja, nem tudja, mi volt a célja a Barátság vezeték elleni ukrán dróntámadásnak, amelynek következtében öt napra leállt a gázszállítás Magyarország és Szlovákia felé. Gulyás valószínűnek tartja, hogy a magyar álláspont megváltoztatását akarják ezzel elérni, mindenesetre bármi is a cél, nem fog sikerülni – jelenti ki.
Le kell-e mondania dr. Sulyok Tamásnak?
“Miért kellene lemondania? Nem értelmezhető a kérdés szerintem.” – válaszol Gulyás azzal kapcsolatban, hogy a köztársasági elnök előbb beleírta, majd később kihúzta egy Facebook bejegyzésében, hogy Kárpátalját orosz rakétatámadást érte.
Mi erről a véleménye?
Gulyás szerint erről lehet már beszélni, és arra emlékeztet, hogy a saját Facebook-profilját sem ő maga szerkeszti, ugyanakkor felel az ott megjelenő tartalmakért. Gulyás szerint az adott szituációban a köztársasági elnök valamelyik sajtós kollégája finoman szólva sem volt a helyzet magaslatán.
Mit jelentenek Orbán szavai?
A miniszterelnök arról beszélt, hogy Volodimir Zelenszkij kétértelmű kijelentéseinek a Barátság vezeték jövőjével kapcsolatban hosszú lesz az árnyéka. Gulyás szerint nem az ő tisztje, hogy Orbán Viktor szavait magyarázza, de Magyarországot ilyen módszerekkel nem lehet befolyásolni.
Beszélt Orbán Viktor Putyinnal?
Nem beszélt – jelenti ki röviden Gulyás Gergely.
Milyenek az idei terméshozamok?
Vitályos Eszter válaszol: Kedvezőbbek az eddigi betakarítási adatok, mint az előzetes várakozások. Ezért a hazai szükségletek kiszolgálása mellett exportra is jut majd magyar gabona. Az őszi búza hozama hektáronként például átlagosan 5,5 tonna, ami magasabb adat, mint az előző években volt.
Meddig tartható az orosz energiától való függés?
Európa lemondott az orosz energiáról, és ezzel elvesztette a versenyképességét, úgyhogy az egész dolog tévedés. Lisszabontól Vlagyivosztokig Európa egy nagy gazdasági térség. Európa az elmúlt három évben képtelen volt megoldani, hogy versenyképes áron szerezzen be energiát. Ezért a magyar kormány szerint meg kell hagyni a lehetőségét annak, hogy Magyarország a legjobb áron juthasson energiához, ideológiai korlátok nélkül.
Leállíthatja Ukrajna a Barátság-vezetéket?
Ukrajna jelentős pénzeket keres azon, hogy náluk halad át ez a vezeték, és nemzetközi szerződéses kötelezettségei vannak, hogy biztosítsa a működését. Az ukránoktól éppen ezért azt várjuk, hogy a szerződéses kötelezettségeinek tegyen eleget.
Miért hallgat az Európai Unió és a magyar ellenzék?
Mármint a Barátság kőolajvezetéket ért ukrán dróntámadással kapcsolatban? – hangzik az újabb újságírói kérdés. “Egyelőre nem Kijevi Bizottság van, hanem Európai Bizottság, amelynek a tagállamok érdekeit kellene képviselnie” – jegyzi meg Gulyás.
Az ellenzékről azt mondja, hogy a Tisza Párt egyszerűen csak követi Manfred Weber utasításait, míg a Demokratikus Koalíció és Dobrev Klára szerinte egy ideig olyan közel volt az oroszokhoz, hogy most a tőlük legtávolabbi álláspontot próbálja megtalálni.
Jelezte a kormány az oroszok felé, hogy elítéli a Munkácsot ért rakétatámadást?
Orbán Viktor nyilvánosan elítélte a támadást, de újabb kérdésre Gulyás azt is elmondja, hogy az üggyel kapcsolatban nem kérették be az orosz nagykövetet. Gulyás szerint azért, mert a külügyminiszter szerint erre nem volt szükség.
Hogy törhettek be egy katonai létesítménybe?
A közelmúltban betörtek a kecskeméti katonai légibázisra, ahonnan a hadrendből kivont, MIG 29-es alkatrészeket loptak el. Vitályos szerint működésképtelen repülőgépekből használhatatlan alkatrészeket vittek el. Vitályos Eszter emlékeztetett rá: az ügyben nyomozás és belső vizsgálat van folyamatban.
Koszos matracon alvó gyerekek?
A szolnoki gyermekotthonban történtekkel kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta: minden, gyermekekkel szemben elkövetett bűncselekményt, bántalmazást a lehető legszigorúbban kell büntetni. A folyamatban lévő eljárásról az illetékes államtitkár fog válaszolni.
Jóváhagyta az EB a Barátság vezeték bombázását?
Gulyás nem mer feltételezni ilyet az Európai Bizottságról.
Mi történt Hatvanpusztánál Hadházy Ákossal?
Gulyás szerint korántsem biztos, hogy az az egy olvasata van a dolgoknak, amelyekről Hadházy Ákos eddig nyilatkozott, miszerint autóját leszorították az útról. Gulyás szerint a rendőrségnek van dolga ezzel az üggyel, nem a kormánynak.
Orbán Viktor felhívja Trumpot vagy Putyint a munkácsi támadás miatt?
Nem propaganda megszólalásokra van szükség az ilyen esetekben, hanem valódi, kétoldalú párbeszédekre – hívja fel a figyelmet a miniszter, aki ismét emlékeztet rá: Orbán Viktor nyíltan elítélte az orosz támadást, és együttérzését fejezte ki az érintetteknek.
Miért szidják a fesztiválokon a fiatalok a kormányt?
A fiataloknak nincs összehasonlítási alapja, mert régóta a Fidesz van kormányon. Ha megnézzük az objektív adatokat, akkor valóban összehasonlíthatatlanul jobb lehetőségei vannak a mostani fiataloknak, mint tíz-, húsz-, vagy akár harminc évvel ezelőtt. Ezzel együtt kell élnünk, de bízunk benne, hogy az idővel megváltozik a fiatalok véleménye – mondja a miniszter.
Felkerül-e Kárpátalja a háború által sújtott területek listájára?
Gulyás egyelőre nem tenné fel a listára Kárpátalját, azonban a kormány nem tárgyalt erről a témáról. Mindannyian azt reméljük, hogy nem lesz újabb támadás – válaszol Gulyás.
Mit tartalmaz a Fidesz győzelmi terve?
Orbán Viktor posztolt erről hivatalos Facebook-oldalán. Gulyás azonban elmondja, hogy nem tud részleteket ezzel kapcsolatban, de szerinte ez nem is egy Kormányinfó témája.
Mi épül Hatvanpusztán?
Gulyás Gergely szerint az egész üggyel Orbán Viktor akarják támadni, miközben a Kormányfő édesapjának évek óta nyereségesen működő cégeinek bevételéből fizeti ki a hatvanpusztai építkezés költségeit.
Magyar Péterrel akarják megbuktatni Orbán Viktort?
Egy dolog biztos: Brüsszel más kormányt akar Magyarországon, nem a Fideszt – mindegy, hogy ezt az orosz hírszerző szolgálat állítja, vagy Brüsszel ismeri el nyilvános sajtótájékoztatókon. A miniszter szerint ezek közismert információk, tényszerű állítások, függetlenül attól, hogy ki írja le.
Milyen eszközökkel él Brüsszel a remélt kormányváltás érdekében?
Gulyás Gergely hosszasan sorolja a konkrétumokat, amellyel Brüsszel a magyar kormányt próbálja gyengíteni. Ide sorolja az uniós források megvonását, a külső határvédelmi határzár miatt kiszabott pénzbírságokra, vagy a gyermekvédelmi törvény elleni támadásokat.
Lesz idő előtti kormányváltás Magyarországon?
Gulyás kizártnak tartja ezt, mert szerinte nincs erre alkalmas politikai erő jelenleg hazánkban.
Elhiszi, hogy Szergej Lavrov nem hallott a kárpátaljai rakétatámadásról?
Gulyás szerint nem reális, hogy az orosz külügyminiszter ne hallott volna a Munkács elleni támadásról. Kárpátalja azonban továbbra is Ukrajna legbiztonságosabb része, ez ettől az egyetlen támadástól nem változott meg – teszi hozzá.
Emelheti Ukrajna a tranzitdíjat?
Nemzetközi szerződések rögzítik a Barátság vezetéken át érkező orosz gáz után fizetett tranzitdíjat, amit Ukrajna már eddig is többször, drasztikusan megemelt.
A kormányinfó 17.39-kor véget ért, köszönjük figyelmüket!