Kábítószer hatása alatt combon harapta a rendőrt egy férfi Mátészalkán

MTI Fotó: Marcali Gábor
2025.07.11. 14:24

Beleharapott a vele szemben intézkedő rendőr combjába, ezért hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség egy férfi ellen - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Intézkedés alá akartak vonni egy szabálytalanul autózó férfit a játőrszolgálatot ellátó rendőrök július 9-én Mátészalkán. A sofőr a rendőri felszólítás ellenére nem állt meg, megpróbált autójával- több közlekedési szabályt is figyelmen kívül hagyva – elmenekülni. Eközben összeütközött egy másik járművel, majd továbbhajtott, de az autója 150 méterrel távolabb megállt.

A rendőrök felszólították a gyanúsítottat, hogy szálljon ki, ő azonban megpróbálta újraindítani járművét. Ekkor a rendőrök lefogták a hadonászó, ellenálló gyanúsítottat, és még a kocsiban megbilincselték. Miközben azonban megpróbálták kiemelni a gépkocsiból, az illető beleharapott az egyik intézkedő rendőr combjába.

A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol a vele szemben alkalmazott kábítószergyorsteszt pozitív eredményt mutatott.

Az intézkedő rendőr könnyű sérülést szenvedett. A gyanúsított a cselekményt megelőzően kábítószert fogyasztott, így a hatályos szabályok szerint az általa elkövetett bűncselekmény súlyosabban, kábítószert fogyasztva elkövetett könnyű testi sértés bűntettének minősül.

A nyomozó ügyészek elrendelték a büntetlen előéletű, fiatal férfi őrizetét, majd gyanúsítottként hallgatták ki, és indítványozták vele szemben a lakás engedély nélküli elhagyását tiltó bűnügyi felügyelet kényszerintézkedés elrendelését.

A Debreceni Járásbíróság – annak ellenére, hogy a férfi a nyomozó ügyészség hatáskörébe tartozó bűncselekményeken felül is elkövetett több bűncselekményt, továbbá tartani lehet a bűnismétléstől, és attól, hogy az eljárás során elérhetetlenné válik – nem rendelte el a kényszerintézkedést.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a bíróság végzése ellen fellebbezést jelentett be a bűnügyi felügyelet elrendelése érdekében.