J. D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke:  „Orbán Viktor igazi államférfi!”

Győr+ Fotó: MTI/Kaiser Ákos
2026.04.07. 14:47

Az Egyesült Államok alelnöke, J. D. Vance és felesége Magyarországra érkezett. Az alelnök budapesti útja során több hivatalos programon is részt vesz Orbán Viktor miniszterelnökkel, többek között közös sajtótájékoztatót is tartottak.

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke azzal kezdte: alelnök utoljára 35 éve járt Magyarországon és 20 éve nem volt ilyen magas rangú vendége az országnak az Egyesült Államokból.

„Donald Trump elnök megválasztásával aranykor köszöntött be.” – mondta a miniszterelnök, majd kitért rá, hogy 2025 a rekordok éve volt a gazdasági együttműködésben.

Azzal folytatta, hogy a 2026-os év is lendületesen halad: 50 százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalom, és márciusban hat amerikai cég jelentett be jelentős magyarországi beruházásokat több mint 100 milliárd forint értékben.

„Ma megerősítettük a stratégiai szinten elért együttműködésünket az űripari és védelmi területeken is.” – hangsúlyozta Orbán Viktor, majd hozzátette, hogy Trump elnöknek és Vance alelnöknek „köszönettel tartozunk, hogy az elmúlt években kiálltak Magyarország mellett és ma is ezt teszik.”

A magyar miniszterelnök hangsúlyozta: „Az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és örömmel mondhatom, hogy ők ma a szövetségeseink. Magyarország békéje és biztonsága így garantált. A mai napon pedig űripari és védelmi területen is megerősítettük az együttműködést. Köszönjük, hogy kiállnak mellettünk”

Orbán Viktor azzal folytatta: Európa a valaha volt legnagyobb válsága felé halad, s erről is beszéltek a tárgyaláson.

„Drasztikus áremelkedéseket látunk, és ha időben nem lépünk, akkor energia-, olaj- és gázhiány alakulhat ki. Ebben a helyzetben különösen fontos az amerikai–magyar energetikai együttműködés, amely nélkül nem tudnánk Magyarország energiabiztonságát garantálni és a rezsicsökkentést sem lehetne megvédeni” – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A találkozón szó esett az Egyesült Államok béketörekvéseiről is, ezzel kapcsolatban Orbán Viktor elmondta: „Magyarország ebben mindig is támogatta az Egyesült Államokat és Donald Trump elnököt.”  

Hozzátette: Magyarország már négy éve él a háború árnyékában, és az a meggyőződése, hogy ha 2022-ben Donald Trump lett volna az Egyesült Államok elnöke, a konfliktus meg sem történt volna.

Kihangsúlyozta: „Ha  az európaiak, még pontosabban, Brüsszel nem akadályozná az elnök béketörekvéseit, már régen béke lehetne Ukrajnában”

Orbán Viktor arról is beszámolt J. D. Vance alelnöknek, hogy Magyarországon szokatlanul durva és nyílt külföldi titkosszolgálati beavatkozás zajlik a választási folyamatokba.

Ezzel kapcsolatban elmondta: „Ennek fényében különösen nagyra értékeljük és üdvözöljük az Egyesült Államok elnökének döntéseit, amelyekkel megszüntette az amerikai pénzügyi beavatkozást más országok politikai folyamataiba.”

A nyugati civilizáció kérdései is előkerültek, amelyről szintén beszélt a két politikus:

„Folyamatos közöttünk az eszmecsere és a kormányzati munkából fakadó tapasztalatok cseréje, főleg négy területen: a migráció, a genderideológia, a családpolitika és a globális biztonság terén. Itt ugyanis Magyarország komoly tapasztalatokkal és kiterjedt közép-európai és balkáni kapcsolatrendszerrel rendelkezik“– mondta Orbán Viktor, majd hozzátette: arra jutottak, hogy az együttműködésnek a folytatása mindkét fél érdeke.

Orbán Viktor beszéde végén hangsúlyozta: a magyar–amerikai stratégiai együttműködés hosszú távon is fennmarad.

J. D. Vance alelnök elsőként tolmácsolta Donald Trump amerikai elnök üdvözletét, és kiemelte, hogy Trump közeli barátságot ápol Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Kiemelte: „Szeretnénk együttesen építeni mindazon fontos és nagyszerű dolgokra, amelyeket elértünk. És nyilván szeretnénk támogatni a miniszterelnök urat ebben a választási időszakban, a választásban, amelyre hétvégén kerül sor” – mondta el J. D. Vance.

Kiemelte: „Mindenkinek szerettem volna ezzel a látogatással üzenni. Főleg azoknak az  az eurobürokratáknak Brüsszelbe, akik Magyarországot sakkban tartják és zsarolják a vezetőjének a döntései miatt. Pedig nagyon sokféle módón lehet Magyarországgal együttműködni. S mi is nagyon sokféle módon működünk együtt, különösen az energiabiztonság és a függetlenség témáiban. S most nagyon különös azt látni, hogy némely nyugat-európai vezető energiaválságról beszél, de nem támogatják Orbán Viktor energiapolitikáját. Ehelyett például megnézhetnék azt, hogy mi történik itt Magyarországon, ahol az energiaárak magasak, ám nem érik el a nyugat-európai árszínvonalat.” 

J. D. Vance aláhúzta beszédésben, hogy az USA érdekelt Európa sikerében és energia-függetlenségében. Ám kiemelte, hogy véleménye szerint nem biztosítható Európa energiabiztonsága, ha a korábbi sémékat követik.

„Úgy vélem, hogy Orbán Viktor nagyszerű utat jelölt ki, amely energiabiztonságot biztosíthat Európa számára” – tette hozzá. 

Hozzátette ugyanakkor azz is, hogy nem szerette volna a találkozót kizárólag a gazdasági együttműködés kérdésére szorítani.

„A két ország közötti erkölcsi együttműködést is ki kell emelni, mert Orbán Viktor és Donald Trump elnök együttműködése lehetővé teszi azt is, hogy a gyermekeink az iskolában oktatásban részesüljenek, és nem indoktrinációban. Felhívnám a figyelmét a tízmillió magyarnak, hogy az önök vezetősége nagyon-nagyon konstruktív, a béke szempontjából a béke útján jár.”

J. D. Vance a közelgő választások kapcsán is beszélt, s kioemelte, hogy a választási kampány során megtörténnek a lehető legrosszabb példák arra: „hogyan avatkozhat be egy külső erő egy szuverén ország választási folyamataiba.”

Kiemelte, hogy Brüsszel arra törekedett, hogy Magyarország energiafüggetlensége sérüljön, és ezt azért tették, mert utálják ezt az úriembert itt mellettem – mondta Orbán Viktorra mutatva.

Aláhúzta: a magyaroknak fel kell tenniük maguknak azt a kérdést, hogy ki képviseli az érdekeiket. – majd támogatásáról biztosította Orbán Viktor, magyar miniszterelnököt, ugyanis a mai találkozón sem frázisokat hoztak, hanem konkrét pontokat vettek sorra, amelyről fentebb már szó esett.

Végezetül kiemelte: A magyar választópolgárok nagykorúak! Ezért nem kellene, hogy egy idegen főváros, egy másik hatalom fővárosa gyermekként kezelje őket.

Hangsúlyozta: a mai fizikai jelenlétük oka az is, hogy zavarónak ítélik meg azt a mértékű befolyásolást, amellyel Brüsszel igyekezett hatni a magyar választásokra.