Húsz flamingófióka kelt ki a napokban a Budapesti Állatkertben

Fotó: Fővárosi Állat- és Növénykert
MTI
2021.07.18. 15:07

Néhány nap alatt húsz flamingófióka kelt ki a Budapesti Állatkertben - számolt be róla közleményben az intézmény.

Az első rózsás flamingófióka július 6-án kelt ki a tojásból. Azóta húszra nőtt a számuk, és hamarosan újabbak kikelése is várható. A közlemény szerint a Fővárosi Állat- és Növénykert egyik nevezetes látványossága a rózsás flamingó kolónia, amely jelenleg több mint százötven egyedből áll. Európában ez az egyik legjobban szaporodó rózsás flamingó csapat, évről évre 15-20 fióka szokott kikelni és felcseperedni.    

A frissen kikelt fiókák alig nagyobbak a naposcsibéknél. Testüket ebben a korban még jellegzetes, pihés toll fedi, csőrük és lábaik pedig kezdetben rózsaszínűek, de egyhetes-tíznapos korukra a rózsaszín feketére vált.   

Az elkövetkező hetekben a fiókák növekedése és fejlődése mellett azt is meg lehet majd figyelni, hogy egy idő után a kolónia felnőtt tagjai az összes fiókát egy csoportba terelik, akikre így sokkal könnyebben tudnak egyesült erővel vigyázni – olvasható a közleményben.    

A flamingók hat faja közül a Budapesti Állatkertben is látható rózsás flamingók (Phoenicopterus roseus) a legnagyobb termetűek. Afrika számos vidékén, Dél- és Délnyugat-Ázsiában, valamint Dél-Európában őshonosak, de nagy ritkán még a Kárpát-medencében is előfordulhatnak vadon.

Kapcsolódó témák: #napi érdekes |