Az elkövetkezendő hónapban 300 millió forintot bocsát a kormány az egyetemek, illetve az egyetemek által fenntartott kollégiumok részére annak érdekében, hogy korszerűbbé tegyék a kollégisták mindennapjait - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára hétfőn a Facebook-oldalán.
Varga-Bajusz Veronika közösségi oldalára feltöltött videójában azt mondta: ebből az összegből tudnak vásárolni ágyneműt, beszerezni bútorokat, konyhafelszerelést, hűtő-fagyasztót vagy mosógépet.
Kiemelte, hogy a támogatást azért adják, hogy a kollégisták számára minden rendelkezésre álljon ahhoz, hogy jól érezzék magukat, tanulmányaikra és a közösségre, a barátaikra tudjanak koncentrálni.
“Szóval kollégisták a középpontban. Augusztus 15-ig küldjük meg az egyetemeknek a részleteket, és augusztus 31-ig küldhetik majd be a beszerzési igényeiket a Kulturális és Innovációs Minisztérium részére. Hajrá magyar egyetemek, hajrá kollégisták!” – fogalmazott az államtitkár.