Rendőrség

Győrsövényháza: súlyos balesetet okozott az embercsempész

Fotó: police.hu
Győr+
2022.04.13. 21:02

Nem állt meg a rendőri jelzésnek, tovább hajtott, és egy a szántóföldön landolt.

A rendőrök Győrsövényháza térségében akartak ellenőrizni egy lengyel rendszámú gépkocsit. A jármű vezetője menekülni próbált, majd egy fás-bokros árokparton hajtott keresztül, és a szántóföldre csapódott.

A sofőr ezután kiugrott a járműből és futva menekült, azonban a rendőrök rövid időn belül elfogták. Igazoltatásakor az egyenruhások megállapították, hogy a 22 éves moldáv férfi nyolc, magát török állampolgárnak valló személyt akart Ausztria területére juttatni. A külföldi utasok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, közülük a baleset miatt többen megsérültek.

A sérülteket a mentők kórházba vitték, ellátásukat és meghallgatásukat követően társaikkal együtt – a hatályos magyar jogszabályok értelmében – visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A gépkocsi vezetőjét elfogták, előállítása a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra jelenleg folyamatban van. Ellene a nyomozók embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítanak.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó témák: #Győr-Moson-Sopron | #rendőrség |